Ismét divattá kezd válni, hogy Oroszországról vitatkozunk. Ezt nem tartom rossznak. Magyarország helyzetét és jövőjét az oroszkérdés alakulása sokkal inkábbb befolyásolja, mint, mondjuk, a kormánypropaganda törzsanyagát képező „fasiszta veszély”, vagy netán a Szilvásy György által elővezetett nem létező terrorfenyegetések.

A Magyarországon zajló vita tétje az energiabiztonság. Gyurcsány Ferenc és Kóka János kezdetben úgy gondolta, hogy sutyiban már megint egy jót bizniszelhet. Igen, bizniszről van szó, mert a Kék áramlat jó üzlet lehet. A moszkvai különalkukra azonban Brüsszelben és Washingtonban már rég felfigyeltek. A Fidesz is idejében szóvá tette ezt. De hogy idehaza is komoly téma legyen, szükség volt Gyurcsány Ferenc elbizakodottságára és nagyképű megfogalmazásaira egy, az International Herald Tribune-nak adott interjúban.
Mi történt azóta?

Az ellenzéki fellépést és a komoly európai uniós és washingtoni rosszallást látva a kormány retorikát váltott. Már nem nevezik „álomnak” a Nabucco-projektet, az MSZP most már mindkét tervet szereti. És Gyurcsány Ferenc londoni látogatásán keresztül eljutottunk Szekeres Imre honvédelmi miniszter washingtoni nyilatkozatához, melyben egy magyar kormánytag először nevezte meg a Nabuccót prioritásként a Kék áramlattal szemben.

Persze, három órára rá a Kormányszóvivői Iroda is kiadott egy nyilatkozatot, miszerint nincs prioritás, s el is magyarázták, hogy „a Nabuccót preferáljuk” és az „egyiket sem preferáljuk” - ugyanaz az állítás. Amiként a „hazudtunk reggel, este és éjjel” is azt jelent, hogy „mi legalább igazat beszélünk”.

De mit is tett valójában Gyurcsány és csapata? Kiváltotta Brüsszel rosszallását, bizalmatlanná tette Washingtont, hogy aztán egy hónapra rá a moszkvai sajtó is a magyar miniszterelnök „árulásáról” cikkezzhessen. A magyar kormány összevissza beszélt, s ezzel kiszámíthatatlanná tette Magyarországot minden irányban. Ez a felszínen hazardírozásnak tűnik, de valójában fejetlenség. A magyar kormánynak sikerült Moszkva-barátként feltűnnie akkor, amikor a koszovói válság, az észtországi emlékmű esete, Grúzia és Ukrajna helyzete, a rakétavédelem ügye és az orosz emberi jogi helyzet kiélezte a vitát NATO-szövetségeseink többsége és Moszkva között. De ne legyenek illúziónk, a kormányzati gázlibikókára Moszkvában előbb-utóbb nemcsak a sajtó fog felfigyelni, és így megbízhatatlanságunk teljes lesz mindenki szemében.

Ebben a helyzetben a Fidesznek kiszámítható külpolitikát kell kialakítania. Felelős politikusokként tudnunk kell: partneri viszonyra van szükség Oroszországgal. Ha egy orosz befektetés háttere áttekinthető, tiszta, célja pedig a piaci szabályok szerinti profit megszerzése, akkor azt üdvözöljük. Van rá sok példa. Ezeket elősegítendő a napokban létrehozzuk a Fidesz Oroszország Klubját, hogy folyamatossá váljon a párbeszéd az orosz üzleti és kulturális élet magyarországi képviselőivel. Ugyanakkor jogunkban áll azt állítani, hogy Magyarországnak biztonságpolitikai érdeke a közös európai energiapolitika, így a Nabucco gázvezeték megépítése. Mint ahogyan jogunkban áll azt is mondani: amíg Moszkvában nem érvényesülnek a piacgazdaság alapelvei, és a beruházások jó része mögött politikai célkitűzések vannak, stratégiai ágazataink átjátszása orosz kézbe nemkívánatos. Itt nemcsak gázról, hanem például a T-Comról és egyes hírek szerint fontos pénzintézetekről is szó van.

Ne legyünk szemérmesek: baj van a moszkvai gazdaságfilozófiával és demokráciafelfogással. És ahogyan szóvá lehet és kell tenni a guantánamói bázison történteket az Egyesült Államoknál, úgy lehessen szóvá tenni Moszkvánál is Gari Kaszparov vagy Mihail Hodorkovszkij ügyét. Mert lehet, hogy Gari Kaszparov befolyása jelenleg csekély, de egy ellenzéki tüntetés brutális szétverését akkor sem lehet szó nélkül hagyni. Szép lassan elfelejtjük, hogy a Jukoszt a New York-i tőzsdére kivinni szándékozó, vagyis az energetikában a piaci szempontokat érvényesíteni kívánó Mihail Hodorkovszkij ellen évek óta koncepciós per zajlik. Örülünk, hogy befolyásos nyugati politikusok titkos diplomáciájának köszönhetően egy urántemetőre épült munkatáborból Mihail Hodorkovszkij a napokban legalább egy moszkvai börtönbe került.

Csak bízhatunk abban, hogy az ellene folyó eljárás is visszatér majd a legalitás medrébe. És ha már az energiáról és a nyomásgyakorlásról van szó: a vezetékek elzárásának lehetősége legutóbb a tallini „bronzszobor” által kiváltott orosz-észt vita kapcsán merült fel. Vagyis az oroszországi illetékesek miután teljesen nyíltan felheccelik egy szuverén állam nemzeti kisebbségét, bízva az európai szolidaritás elmaradásában, az egyoldalú energetikai függést is politikai eszközként kívánják ismételten fölhasználni. A sort folytathatnám az orosz média függetlensége, vagy a civil társadalom szabadsága megnyirbálásának példáival.

Hogy valami nem stimmel a magyar hivatalos politikával kapcsolatban, azt érzik a Gyurcsányt hatalomra segítők is. Ezt fel lehet fedezni Gyarmathy István és Eörsi Mátyás írásaiban ugyanúgy, mint Lengyel Lászlóiéban.

No de azért utóbbi kettő írásában előkerül a legfőbb ellenség: Orbán Viktor. Az apropó most is megvan: egy konferencián tett nyilatkozatával Orbán „megsértette az oroszok érzékenységét”. Engedjenek meg egy idézetet: „…az orosz államnak még fontos szerepet kell játszania az orosz gazdaságban. Meg kell érteniük különleges mentalitásunkat, mi egy nagy ország vagyunk, és sajnos, az emberek többsége még mindig cárban gondolkodik”. Ezt Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes mondta a Financial Timesnak adott interjújában.

Ezek után felteszem a kérdést: amit kimondhat az orosz miniszterelnök-helyettes és a világ összes politikai elemzője, az miért elfogultság Orbán Viktor részéről? Amúgy meg feltételezhető: ha a Fidesz politikusai idehaza nem teszik szóvá határozottan az Oroszországgal kapcsolatban felmerülő kérdéseket, még mindig nagyban folyna a gázügyben a mutyizás. Szerencsére ezt egyelőre talán sikerült meggátolni.

Az energiabiztonság kérdésében a helyes álláspont a következő: bár az igazi függetlenséget a megújuló energiaforrások elterjedése jelentené, a gáz még sokáig meghatározó szerepet játszik Magyarországon az energiaellátásban. Ezért prioritás a Nabucco gázvezeték kiépítése az Európai Unió szándékainak megfelelően.

Elismerjük: elsősorban nem üzleti szempontokat veszünk figyelembe, hanem biztonságpolitikaiakat. A biztonság pedig mindig pénzbe kerül. Az ország biztonsága fontosabb egyesek üzleti érdekeinél, netán a kampányfinaszírozásnál. Azok számára, akik a Nabuccót álomnak tartják, és csak a Kék áramlatot képzelik megépíthetőnek, álljon itt néhány érv: a Gaz de France előrehaladott tárgyalásokat folytat fő szakmai befektetőként a Nabucco-projekt illetékeseivel; az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 70 százalékban kész kölcsönt adni a vezeték megépítéshez; idén nyárra Azerbajdzsán össze lesz kötve a török belső gázvezeték-hálózattal; Közép-Ázsia és a Kaukázus térsége rendelkezik a megfelelő mennyiségű földgázzal, melyet a vezeték szállíthat. A Nabucco tehát semmivel sem álomszerűbb a Gazprom projektjénél, a Kék áramlatnál.

Van még egy sor kérdés, mely közvetetten kapcsolódik az európai orosz energiaellátás ügyéhez. Ami a csehországi, lengyelországi, dániai, brit és amerikai rakétavédelemi rendszert illeti (ugyanis a hiedelmekkel ellentétben a rendszer több országot fog összekötni), le kell szögeznünk, hogy szuverén államok döntéséről van szó.

A rendszer egyébként Magyarország biztonságát is növeli. Oroszországra nézvést semmilyen veszélyt nem jelent, így a moszkvai ellenkezés inkább taktikai jellegű: meg lehet ezáltal osztani Európát a gázvezetékekről szóló döntések idején. (Ugyanakkor le kell szögeznünk: különösen az Egyesült Államoknak törekednie kell arra, hogy a rendszer formálisan is részévé váljon a NATO védelmi rendszerének, elkerülendő az egyoldalú lépések okozta válságokat a mindannyiunk számára fontos nemzetközi szervezetekben.) Végezetül pedig megjegyezném, hogy Magyarországnak világosan támogatnia kell Ukrajnában az Európa-barát politika erőket éppúgy, ahogy Grúzia NATO-tagságát is.

A szerző az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (Fidesz)