Az egyik sokszorta fontosabb kérdés a következő: ha a végső költségviselő, tehát az állam és a költséghely, tehát az ellátó intézmény között az OEP mellett vagy helyett üzleti alapon működő biztosító(k) kap(nak) szerepet, akkor a jelenlegi hozzájárulások mellett nem tarthatók fenn a jelenlegi szolgáltatások. A biztosítók kötelezettségeik behatárolását, csökkentését vagy/és a biztosítottak hozzájárulásának növelését fogják követelni. (Pontosan így volt ez azokban az országokban is, melyek példáira a leglelkesebb reformerek hivatkoznak!) Úgy látom, ez az egyik fő kérdés, aminek a napirendre kerülését a javaslattevők igyekeznek elkerülni...

A másik sokkalta súlyosabb megbeszélnivaló az lenne, hogy a valódi biztosítók belépése megköveteli a szolgáltatók és a kormányzat (beleértve az önkormányzatokat is) elosztó szerepének újraértelmezését is.

Most gyakorlatilag a központi kormányzat jelöli ki a gyógyítási "útvonalakat" a szó közvetlen és átvitt értelmében is, hiszen miniszteri rendelet mondja meg, hogy egy állampolgár mely intézményben kaphatja meg az államilag fizetett szolgáltatást.

Az új rendszerben egy vagy több, a biztosító(k) által meghatározott "beutalási rend" lép érvénybe, a biztosító mondja meg, hogy ügyfele mely intézményben kaphatja meg a törvényben garantált szolgáltatást. (Fel kell tételeznünk, hogy a leendő biztosítók szerződésekkel lekötött kapacitásokhoz vezénylik ügyfeleiket.)

A jelenlegi területi ellátási felelősség nagy része átkerül tehát a biztositó(k)hoz. Azok pedig ennek a felelősségnek csak akkor tudnak megfelelni, ha a kapacitások rendelkezésre állnak. A biztosítókra alapozott egészségügyi ellátás mellett a szabad piacgazdaság hívei érvelnek. Ők bizonyára tudják, hogy a piacgazdaság szabályai szerint a verseny csak akkor működik jól (persze akkor sem tökéletesen), ha létezik kapacitásfelesleg. Gondoljuk át, hogyan működik itt a verseny: a "vevő" ( biztosító) a "kínálatból" az igényeinek jobban megfelelő "szállítóval" (kórházzal) szerződik. Ha és amíg van kínálat. Mert ha nincs, a legrosszabbat, a legdrágábbat is meg kell vennie!

Érdemes ebben az összefüggésben értékelni az ágyszámcsökkentést, amit érdemi költségvetési, költségcsökkentési lépésnek minősítenek.

Nos, ha el is fogadjuk, hogy a leépített kapacitások az adott helyen feleslegesek, vagy legalábbis nélkülözhetők, világosan látni kell, hogy az ágyszámcsökkentéssel a későbbi esetleges verseny alapfeltételét, a szabad kapacitást sikerült megszüntetni. Az üzleti alapú szelekciót megelőzte, illetve helyettesítette a bürokratikus alapú szelekció. Más szavakkal, a kormány 2007 márciusában eldöntötte azt, amit a leendő biztosítóknak kellett volna eldönteniük a kórházak és más szolgáltatók üzleti alapú (például a működési költségek nagysága alapján történő) összevetése után. Ennek az lesz a következménye, hogy később beruházásokkal kell majd "kiigazítani" a bürokratikus szelekciót, megteremteni a szabad kapacitást, illetve helyettesíteni az elviselhetetlenül drága kapacitásokat.

Fennáll annak a veszélye is, hogy a biztosító(k) belépése további terheket ró az önkormányzatokra. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a biztosító(k) költségminimalizálási törekvései (a szolgáltatók kiválasztásában) sem a betegek, sem az önkormányzatok szempontjaival nem esnek egybe.

Ezen az önkormányzatok csak úgy tudnak segíteni, ha a helyi intézményeket saját forrásaikból támogatják, hogy "versenyben maradjanak" egy esetleges távoli versenytárssal szemben.

Végül fel kell tenni magunknak a kérdést: ha a kormány olyan biztos a biztosító(k) közötti verseny jótékony hatásában, miért nem bízta arra az ágyszámcsökkentést?

A szerző közgazdász