Az egész világ elismeri, hogy ebben a szovjet katonák érdemei elévülhetetlenek - mondta lapunk kérdésére Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki Szolnokon a II. világháborús emlékműnél mond beszédet május 9-én, majd az oroszországi Vorkután emlékművet avat az ott fogva tartott magyarok emlékére.

Hozzátette: május 8. nemcsak a háború vége, hanem egy új Európa születésének napja is. "Európa ekkor döbbent rá, hogy ha nem akarja újra átélni a borzalmakat, együttműködésre van ítélve. Ez az együttműködés sokáig vajúdott, némileg máig vajúdik. De halad, és mi is részeivé váltunk. Ez felelősséget jelent. Felelősséget azért is, hogy az antifasiszta harc megítélésében semmiféle kétértelműségnek ne legyen helye.

Arra a közbevetésünkre, hogy fölerősödtek hangok, amelyek szerint május 8-a egy újabb rémálom kezdete is volt, Szekeres Imre megjegyezte: joggal lehet rossz véleményünk a sztálini rendszerről, de tény, hogy a németek szövetségében a magyar haderő ment előbb a Donhoz, és aztán jött az orosz a Dunához. "Azok az orosz katonák, akik itt haltak meg, a hazájukat védték. A szovjet hadsereg a hazáját megtámadó Wehrmachtot üldözve lépett magyar földre, amely akkor szintén német megszállás alatt állt. A Szabadság téri emlékmű a hazájukért harcoló és meghaló katonák, egyszerű emberek emlékét őrzi. Ahogy a Don menti emlékmű is magyar közkatonákra emlékeztet, akiknek maguktól eszük ágában sem lett volna odamenni. A Donnál álló emlékműről szóló megállapodás mutatja, hogy az oroszok ezt megértették. Élesen el kell választani az 1945-ben történt felszabadulást attól, ami a rákövetkező években történt. Éppúgy, ahogy Buda 1686-os visszavételét is elválasztjuk az azt követő 200 éves Habsburg- uralomtól. A Várban ott áll Savoyai Jenő, pontosabban Eugen von Savoya szobra, és senkinek nem jut eszébe, hogy eltávolítsa."

Amikor arról kérdeztük a minisztert, nem érzi-e, hogy sokak szerint május 8-a tett pontot a Horthy-rendszerre, amelyet a jobboldal megújuló szimpátiája övez, Szekeres leszögezte: - Magam elutasítom Horthy ókonzervatív rendszerét, de akár el is lehet fogadni, hogy volt olyan időszaka, amely a magyar középosztályok számára most egyfajta békeidőként tűnhet föl. Hogy a többiek számára milyen volt, arról tessék elővenni Németh Lászlót vagy Illyés Gyulát. De ne tévedjünk: a Vörös Hadsereg nem ettől a rendszertől szabadította meg az országot, hanem egy véres rémuralomtól, a nyilasokétól. Számomra tehát teljesen értelmetlen a vita arról, hogy ami történt, felszabadulás volt-e. Igen. Az, hogy később mi és hogyan történt, már más lapra tartozik.