Sarkozy doktor
Harminc éve van az országos politikában: volt a gaulle-ista ifjúsági mozgalom aktivistája, polgármester, képviselő, irányított több tárcát a kormányban, s legutóbb a gaulle-ista utódpárt, az UMP elnöke volt. Megismerte a politikai pálya magasságait és mélységeit. Jacques Chirac üdvöskéjeként sokáig sütkérezett a hatalom napos oldalán, de kegyvesztetté vált, amikor mentorát hátba támadva Edouard Balladur elnöki ambícióit támogatta. Ám hihetetlen szívóssággal évek alatt visszaverekedte magát a politikai száműzetésből az élvonalba, saját pártja nagyágyúinak akarata ellenére, féltékenységüktől és irigységüktől kísérve, de a párttagok szimpátiáját elnyerve lett a jobboldal elnökjelöltje.
Mit várnak tőle a franciák? Elsősorban azt, hogy megállítja Franciaország hanyatlását. A statisztikák azt mutatják, hogy a G7 országai közül itt a legalacsonyabb a gazdasági növekedés, és a legmagasabb a munkanélküliség. De még kulturális értelemben is elveszítette az ország vezető pozícióját. A francia írók, festők, szobrászok, a filmesek néhány éve még hatással voltak a világra, ma Párizs helyét London, New York, sőt Sanghaj vette át. A francia szavazók nem fogadták el a baloldal magyarázatát, amely mindig másban kereste a hibát. A kínaiakban, akik megszállottként alacsony fizetség mellett szüntelenül dolgoznak, vagy az amerikaiakban, akik a maguk technikai újdonságaival mindenünnen kiszorítják az élőmunkát. De Sarkozy ennél messzebb látott.
Rájött arra, hogy a világ népességének egy százalékát kitevő franciák egyedül nem képesek feltartóztatni a globalizációt, abban kell megtalálniuk a maguk boldogulását. Sarkozy a szemébe mondta honfitársainak a diagnózist: Franciaország azért beteg, mert nem dolgozik eleget.
Nyugat-Európában itt a legtöbb a fizetett szabadság, s a legalacsonyabb a nyugdíjkorhatár. S a 35 órás munkahét bevezetésével még féket is raktak önmagukra anélkül, hogy csökkent volna a munkanélküliség. Sarkozy tudatosította honfitársaiban: a példátlanul magas színvonalú közszolgáltatás rendszere, s a mindenkire kiterjedő egészségügyi ellátás rendkívüli terheket ró az államra, ennek fenntartása lehetetlen áldozatok nélkül.
Sok franciával találkoztam ezekben a napokban Párizsban, akik a hátuk közepére kívánták Sarkozyt. Most mégis neki adták a szavazatukat, mondván: ha nagy a baj, az ember orvoshoz fordul. S orvosnak ma ő a legjobb Franciaországban.