A Széchenyi tér felől nézve ez a kilenc nap akár lehetne egy szolid sörfesztivál is, csak épp sör nélkül. A téren felállított bódékban ugyanis jó minőségű borokat árulnak, és az elengedhetetlen sült kolbász mellett bizony jobban csúszik a kultúra. Kell is a segítség, merthogy ez bizony nem a Sláger Rádió. Aki itt fellép, nem tesz engedményeket sem bámészkodónak, sem vájt fülű rajongónak. Valahogy mindenkit ínyencként kezel, laikust és vérprofit egyaránt. És épp ettől népesedik be valahogy a tér. A színpadon messziről jött zenészek Hendrixre emlékeznek, az ő örökségét idézve nyomják az igazi, vérbő bluest.

- Egy fesztivál sem működik egy igazi találkozási pont, ha úgy tetszik, egy kocsma nélkül - mondja Durst György producer, a rendezvény egyik szervezője. A szabadtéri helyszín egyszerre kirakodóvásár, gyülekezőhely és a várossal való kapcsolattartás záloga. Egy hosszú, háborús időszakot követően ugyanis ez az első év, amely békében telik el a városvezetéssel.

A fesztivál azonban még mindig "gyanús". Többnyire sötét termekben, pincékben zajlik. Érthetetlen filmek, nehezen emészthető zenék. Nem csoda, ha a rendezvény törzsközönsége Budapestről leruccanó egyetemistákból áll. Ám hiába a gyanakvás, a finom betartások, a fesztivál mégis köszöni, jól van. Az idén 999 filmet neveztek 47 országból, s a belőlük összeálló versenyprogram egyaránt kedvezett a dokumentum- vagy a kísérleti film rajongóinak, mint ahogy az animáció szerelmesei is megtalálták a számításukat. Akit pedig a filmkészítés háttere érdekelt, az a Passport Control nevű műhelyben fotózhatott, forgathatott kedve szerint. Kilenc nap után a beérkezett forgatókönyvötletek nagyja már dobozban van. A hongkongi, olasz, szibériai, holland és még ki tudja honnan érkezett fiatalok szárnypróbálgatásait végül jó nevű magyar kritikusok és filmrendezők elemzik. Esténként pedig furcsa nevű zenekarok nyomnak különös taktusokat a múzeum udvarán, a füstben ázó termekben. Aki csak egy kicsit is flúgos, az mind itt van.

- Arisztokratikus önzés vezet minket - magyarázza Nagy Ildikó a zenei program szervezésének szempontjait. És ebben nincs kompromisszum: nem kacsintanak ki a közönségre, nem meglévő igényeket próbálnak kielégíteni, hanem újra- és újrateremtik azokat. A Xantus Múzeum udvarában fellépő Michael Schiefelt hallgatva nem nehéz igazat adni neki. Schiefel ugyanis túl azon, hogy Németország legfiatalabb zenei professzora, igazi hangzsonglőr. Hangszerek nélkül, pusztán a hangjából kikeverve a háttérsávokat adja elő zeneszámait, többek között a fesztivál szignálját is. Brummog, sivít, rezeg - amit csak el lehet képzelni.

Az egyensúly viszont elég kényes. A tavaly még 60-70 millióból gazdálkodó fesztivál az idén 40-45 millióra húzta össze a nadrágszíjat. Az effajta ingadozás pont a tervezhetőség előtt húzza le a rolót, ami pedig hosszú távon olcsóbbá is tehetné a fesztivált. Ehhez elég lenne, ha a szervezők legalább a költségvetés húsz százalékát biztosra vehetnék az év elején. Ehelyett marad a rögtönzés, a túlszervezés. A város is segít négy és fél millióval, miközben - felmérések szerint - a rendezvény mintegy 200 millió bevételt hoz. Az improvizáció veszélye azonban mégis minden évben kísért. Hiába lakták be most már másodjára a Széchenyi teret, jövőre lehet, hogy nélkülözniük kell ezt a helyszínt. A városban többen parkosítani szeretnék az aszfalttengert.

- Ha ezt elveszik, a fesztivál megint léket kap - mondja Hartyándi Jenő. Az is négy-öt évig tartott, míg a másik szabadtéri helyszín, a zsinagóga udvarának elvesztését kiheverte a rendezvény. Enélkül ugyanis megint kénytelenek lennének a pincékbe visszahúzódni, s ezzel újra a belterjesség vádját vonnák magukra. S bár Borkai Zsolt polgármester szerint több tere is van még Győrnek, a szervezők szerint ez mégsem jelentene megoldást. A Széchenyi tértől ugyanis karnyújtásnyira van az öszszes többi helyszín, s egy távolabb lévő helyre pont azok nem jönnének el, akikért elvileg nyitottá vált a fesztivál.

Kényes pénzügyi egyensúly: új táblára se telik?