Kitörni a tematikus karanténból

Bonyolultabb lett a képlet a vezetésben. Ezt a többosztatúságot hasznosnak tartom, mivel a feleket együttműködésre kényszeríti - nyilatkozta lapunknak az SZDSZ vezetéséről Gusztos Péter, a párt új frakcióvezető-helyettese.

- "Nincs miért választanunk az SZDSZ múltja és jövője, a hitelesség és a siker között. Ezeket együtt akarjuk". Ezzel a címszóval, Puzzle néven harangozták be a fiatal liberálisok hálózatát. Az MSZP-ben is több konkurens ifjúsági szervezet jött lére.

- Nem alternatív ifjúsági szervezet létrehozása a célunk. A Puzzle a liberális pártban valamilyen tisztségre választott fiatalok informális hálózata. Őszre valamennyi megyében és kerületben jelen leszünk. Még zajlik a tisztújítás a helyi szervezetekben, célunk, hogy minél több fiatal kapjon lehetőséget.

- Mit szól a főnök a partizán-akcióhoz? Még el sem készült a párt új politikai stratégiája.

- Van mit hozzátennünk az új stratégiához. Első, május 5-i találkozónkra amúgy Kóka Jánost hívtuk vendégül, aki örömmel jött.

- Vidékinek vagy fővárosinak tartja magát?

- Salgótarjánban nőttem fel, munkám és családom pedig Budapesthez köt, mindkét életérzés a sajátom. Miért érdekes ez?

- Rendszeresen éri az a vád a pártot, hogy a vidéket már a vidéki politikusok sem képviselik.

- Országos listáról választottak képviselőnek, országos ügyekkel foglalkozom. Az önkormányzati politikában nem akarok szerepet vállalni. Ez öszszeférhetetlen.

- Összeférhetetlenségi javaslata meglehetősen merész, tekintve, hogy az Országgyűlés tagjainak csaknem a fele önkormányzati politikus is.

- Az alkotmányügyi bizottságban csak Fodor Gábor támogatta a javaslatot, a többiek részben arra hivatkoztak: támogatnák, de kisebbségben vannak a frakciójukban.

- A tisztújítás során megerősödött a fővárosi lobbi, így már három erőcsoport alakíthatja a stratégiát. Ez erősíti vagy tompítja a belső feszültségeket?

- Bonyolultabb lett a képlet a vezetésben. Ez a többosztatúság hasznos, a feleket együttműködésre kényszeríti.

- Önt frakcióvezető-helyettessé választották Fodor és Kóka alkujának részeként.

- Megválasztásom nem csupán egy alku eredménye. Mindkét "oldallal" szót értek, és remélem, az elmúlt évek parlamenti aktivitását is értékelték.

- Meg talán azt, hogy bevált mint "pofozógép", a megosztó ügyek képviselőjeként, a melegek és drogosok szószólójaként?

- A pofozógépkorszak előtt verőember is voltam, ki ne hagyja! Fidesz-ügyek a 2002-es kampányban, majd interpellációk a legfőbb ügyészhez... Abból a szerepből igyekeztem hamar kilépni, nem volt testhezálló. Ami a megosztó ügyeket illeti, most sem gondolok mást a kisebbségi jogokról, a kábítószer-fogyasztásról. Viszont lehetőséget kaptam, hogy más kérdésekben is megszólaljak. Elveim feladása nélkül szeretnék kitörni a tematikus karanténból.

- A liberális párt kisebbségi slágertémái mintha kezdenének lekerülni a napirendről.

- Nem, az SZDSZ mindkét elnökjelöltjének programjában hangsúlyosan szerepeltek ezek a kérdések. Tény, hogy jó néhány ügy képviseletével egyedül vagyunk a parlamentben. Vannak dolgok, amikből nem engedhetünk. Viszont azt is látni kell, hogy nem lehet korlátlan számban frontokat nyitni. A koalíciós szerződés áttekintésekor jó néhány konfliktusos kérdés előkerül. Mindennek megvan a maga ideje.

A Puzzle elsõ találkozója, Kóka mellett Gusztos Péter
A Puzzle elsõ találkozója, Kóka mellett Gusztos Péter
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.