Ezzel együtt az új francia elnök, ha „külön” nem is, de „általában" hasznos lehet Magyarországnak. Nem azzal, amit „külön”, azaz kivételezésképpen Magyarországnak tesz – ez nem valószínű, és nem is lenne jó, ha szükség lenne ilyesmire -, hanem azzal, amit általában Franciaország modernizálása és újrapozicionálása érdekében tesz.

Franciaország régóta nem világhatalom, de egyike a három meghatározó európai nagyhatalomnak. Nagyon jelentős mértékben Párizson múlik, hogy mi történik (és mi nem történik meg) az Európai Unióban. Az EU reformja és modernizálása elkerülhetetlen – de csak akkor lehetséges, ha megvalósul Franciaország reformja és modernizációja. Vagy legalább elkezdődik.

Sarkozy valószínűleg azzal és azért nyert, mert megígérte ezt a reformot és modernizációt, elszántabban, mint baloldali ellenfele. Sőt, igazából Sarkozy annak ellenére nyert, hogy bizonyos fokig fájdalmas változásokat is „ígért”. A franciák jól élnek – talán a legjobban tudnak élni a fejlett világban –, de sokan közülük már látják, hogy e jólét így sokáig nem fenntartható. Változtatva megőrizni – jól hangzik, de valahogy nem igazán hiteles. Ezt ígérte az egyébként évtizedes válságban lévő francia baloldal, és ez most nem hangzott valódi megújulásnak.

Sarkozy viszont nyíltan föltett olyan kérdéseket, amelyekre sokan régóta várják a választ. Bevándorlók, szociális ellátó-rendszerek, piacnyitás, atlantizmus, sőt. „kemény kéz”, amikor kell. Sok franciát visszarettent az effajta nyíltság, de még többen éppen erre vártak. Nevezzük a nevén Franciaország régóta megoldatlan gondjait.

Nemzedékváltás bizonyosan lesz mostantól, a korszakváltás csak lehetőség. Sarkozynek sok régi, és egyenesen a franciasággal azonosított beidegződéstől kell leszoktatnia országát, és ez enyhén szólva nem lesz könnyű. És közben azért a francia életforma és szemléletmód sok elemét meg kellene óvnia, mert ezek jók, a kultúrától az emberi jogi és szociális érzékenységen át a laza, örömkereső életvitel kultuszáig. Ám a mai világversenyben a franciáknak is többet, és főleg másképp kell dolgozniuk, és – például – aligha játszhatják tovább kizárólag a maguk szabályai szerint a „játékot”. Nem lehet folytatni, hogy a francia cégek szépen terjeszkednek, ám az „idegeneket” nem engedi boldogulni a belső piacon. Nem lehet tovább a németekkel és a hollandokkal eltartatni a francia parasztot, uniós álcában sem. És általában, vége annak az időszaknak, amikor Franciaország volt a „politikai”, Németország pedig a „gazdasági” Európa. Az is biztos, hogy a francia világpolitikához már nem elég az Amerikával szembeni, sokszor csak mutogatásra való különcködés.

Irodalomórákról tudjuk: Magyarország évszázadok óta érzékeny a franciaországi változásokra. Óvnék a túlbuzgóságtól, de attól is, hogy lebecsüljük a Sarkozyvel megnyíló esélyeket. Ezek lehetnek komoly magyar esélyek is – függetlenül attól, hogy az új elnök mennyire magyar. Nem ezen, hanem megint csak rajtunk múlik, élünk-e a francia megújulás lehetőségeivel.