Történelemhamisítók

"A szociális demagógia és a jobboldali bűnbakképzés meghozta a maga »eredményeit«. A tavaly őszi magyarországi jobboldali-szélsőjobboldali politikai hisztéria elvezetett Kádár János és felesége sírjának meggyalázásához, amely az európai fasizmus legijesztőbb tetteire emlékeztet" - egyebek között ez olvasható az MSZP Baloldali Tömörülés Platform tegnap kiadott nyilatkozatában.

Az írás szerint a jobboldali-szélsőjobboldali politikai radikalizmus megkülönböztető sajátossága Magyarországon a "nemzeti-nemzetieskedő historizmus", amely a történelmi félmúlt átírásával és meghamisításával érzelmi alapokon igyekszik befolyásolni és formálni a köztudatot.

Kádár János és felesége síremlékét szerdára virradóra rongálták meg: az ismeretlen elkövetők elvitték Kádár csontjainak egy részét, illetve a felesége hamvait. A BRFK tegnap kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

Wittner Mária fideszes képviselő szerint kizárt, hogy vandálok rongálták volna meg a sírt. A Tények című hírműsornak azt mondta: "ez ma valakinek az érdekében állt, a jelenlegi kormányból, hogy bedobja a nép közé a gumicsontot, hogy azon rágódjon, s addig se foglalkozzon az ország súlyos gazdasági helyzetével." A Magyarországi Munkáspárt 2006 felhívására tegnap délután két-három tucat szimpatizáns jelent meg virággal vagy mécsessel a sírnál. Ma délelőtt a Magyar Kommunista Munkáspárt tart tiltakozó megemlékezést a sírnál. (V. A. D.)

Szimpatizánsok virágai a feldúlt sírnál
Szimpatizánsok virágai a feldúlt sírnál
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.