Tigris az Operában

Az operalátogatás, a számítástechnika-óra és a Ki tud többet A varázsfuvoláról? játék keveréke az interaktív operaóra az Andrássy úti dalszínházban. Az utazástól elcsigázott gyerekek nagy része amúgy rendkívül boldog, hogy beülhet életében először az Operaház páholyába.

Zöld pólóhalmok tornyosulnak az Ybl-palota bejáratánál. Interaktív operaóra, hirdeti a felirat. Az őriszentpéteri iskola diákjai kissé álmosan húzzák fel az ajándék egyentrikókat. Nem cserélnék velük, hajnali három óra negyvenötkor indult a vonat, hogy tizenegyre megérkezzenek az Operaházba. Még egyikük sem járt itt. Mesélik, hogy ez az ötödikes, hatodikos énekkarosok jutalomútja. Örülnek, hogy a hatvannégy iskola közül őket is besorsolták abba a huszonnégybe, amely részt vehet a komplex órán: az idegenvezetős épületlátogatáson, a zenehallgatáson, a délelőtti próbán és a vetélkedőn.

A főlépcsőházban hegyezik a fülüket, hogy meghallják az idegenvezető halk, de részletgazdag előadását. Mesél arról, hogy Erkel Ferencet a dalszínház építkezésekor azért tiltotta ki az épületből Ybl Miklós, mert a zeneszerző túl sokat akadékoskodott, hány szék legyen a nézőtéren. Megtudjuk azt is, hogy az építész fokról fokra lemásolta a bécsi operaház lépcsőjét. A budapesti neoreneszánsz épület díszítésének tervezésekor az olaszországi tanulmányútján gyűjtött tapasztalatait használta. Forgunk ide-oda, hogy megvizsgáljuk a többféle márványborítást, és összehasonlítsuk a műmárvánnyal, amely ma már - állítólag - jóval drágább, mint az igazi. És egy percre Yblre gondolunk, akinek kezét dicséri a kilincs, csillár, stukkó és faragás.

A Vörös szalon kétszer kap szerepet az órán. Egyrészt a csomómentes szicíliai tölgyből készült oszlopokat csodáljuk meg, és kimerítő beszámolót kapunk arról, mennyire utálta az operát, a magyarokat és a budapesti Operaházat Ferenc József császár. Nem úgy a felesége, Erzsébet királyné, aki szívesen jött Budapestre egyedül. Igaz, akkor nem ülhetett a királyi páholyba. Ma miniszterelnöki aláírásra van szüksége annak, aki onnan nézné a Tannhäusert. Másodjára a Metropolitan sztárjainak előadásában hallgathatjuk A varázsfuvolát, a darabról és Mozartról Bánó András sajtófőnök mesél. Mint később megtudom, azért a MET DVD-jét vetítik, mert nincs ilyen minőségű felvétel a hazai produkciókról, a házi videóval meg túl sok lenne a macera.

A gyerekek a páholyban hirtelen nem tudják eldönteni, szerencse vagy pech, hogy éppen véget ér a Figaró házasságának próbája, mire a tizenegy órás turnus beér a nézőtérre. Maximum azt fájlalhatják az ifjak, hogy nem hallják az énekeseket. Ez a hiány csak a Székely Bertalan Teremig kíséri őket, ahol a vetélkedő alatt Sáfár Orsolya és Molnár Zsolt énekel Papageno-Papagena duettet.

Az interaktív vetélkedőt az operaénekes Szvétek László vezeti. Itt derül ki, hogy együtt jártuk az épületet az őriszentpéterin kívül a görgetegi, a nagyszénási, a szegedi, a debreceni és a veszprémi általános iskolásokkal. Minden csapatban két-két, jelmezbe bújtatott diák van, ők a Papageno- Papagena versenyre készültek. Nem idegen a gyerekektől a klaviatúra, számítógépen folyik ugyanis a vetélkedő. Az erre kifejlesztett, úgynevezett tigris-programot tanulgatják némi segédlettel. A kérdések az Operaházzal és A varázsfuvolával kapcsolatosak, és úgy tűnik, nem kell órákat töprengeniük a feleleteken. Persze A varázsfuvoláról már mindegyikük tanult, és a felkészítő tanárok a héten még csiszoltak is egy kicsit ezen a tudáson. A veszprémi Rózsa úti általános iskolások nyerik ezt a fordulón, sőt a fődíjat, a 4+1 iPod Shuffle-t is ők vihetik haza. (A holtverseny miatt kisorsolták a fődíjat, a másik team, a zsámbékiaké egy iPodot nyert az iskolának.)

A veszprémiek közül csak Orosz Emma járt korábban a dalszínházban. Otthon persze a többiek is gyakori vendégek a Petőfi Színház zenés produkcióin. Operát eddig csak tévében láttak, CD-n hallgattak: A varázsfuvolára emlékeznek meg a Figaró házasságára.

Ez volt a dalszínház első, kísérleti interaktív órája. Ősszel folytatják a programot, mindig más darabhoz kapcsolódóan. Az intézmény ezzel (is) próbálja kinevelni saját, jövőbeni közönségét.

Megnézték az épületet, belehallgattak a próbába
Megnézték az épületet, belehallgattak a próbába
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.