Stumpf stratégiamódosulást érzékel a Fideszben

Stratégiamódosulást érzékel a Fidesz politikájában Stumpf István politológus: a minden tagadása helyett az alternatívák felmutatását. Az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt erről péntek reggel.

Stumpf szerint a Fideszben rájöttek, hogy minél inkább támadják Gyurcsány Ferencet, a baloldal annál inkább összezár a miniszterelnök mögött. Bár a kormányoldalon belül sincs egyetértés a kormány politikájáról - például a több-biztosítós egészségügyi modellről - a támadások erősségével egyenes arányban nő mögötte a szolidaritás, amely egyébként nem lenne meg, mondta a politológus. A Fidesz ezt ismerte fel, és racionális stratégia felmutatása felé mozdult - tette hozzá.

Bár a legnagyobb ellenzéki pártnak továbbra is azt kell mondania, hogy gazdaságélénkítő lépésekre van szükség, de az adórendszerre, az egészségügyre vonatkozó kérdésekben is konkrétan állást kell foglalnia, mondta a politológus. A konkrét kérdésekben való konkrét fideszes állásfoglalás "bizonyára megosztja a saját szavazótábort is, de ez elkerülhetetlen, adni kell valamilyen alternatívát" - mondta Stumpf István.

(MTI)

Stumpf István
Stumpf István
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.