– Akit ilyen hanggal áld meg az élet, annak a sorsa meg van írva.

– Sokan azt hiszik, csak mert falun nőttem fel, ráadásul egyik nagyapám cigány nagybőgős volt, belenőttem a népzenébe. Talán ha Erdélybe születek, akkor igen, ott még élnek a mindennapokban az archaikus mesék, népdalok. De engem nem a zene talált meg, őt én kutattam fel magamnak. Hatévesen a legendás népművelő, Muharay Emil táncházába kéredzkedtem, sündörögtem a bagi népdalkörös asszonyok körül.

– És komoly útravalóval felvértezve, temérdek magyar, cigány, zsidó és szerb dallal érkezett meg a pesti elitgimnáziumba, az Apáczaiba.

– Ahol jó jegyeimért cserébe elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Úgy emlegettek: a madárka. A Bea, aki mindig menne. Hamar meg is találtam az egérutat a Bartók Táncegyütteshez.

– És mint a filmkockák kezdtek peregni a fejezetek. A Folkestra, a Kárpátia, és a Zurgó együttes alapítása, már énekesként; vendégeskedés a Hólyagcirkusznál, a Laokoón, a Sebő, a Nagy János Trió, a Balázs Elemér Group és az Etnafon együttesnél. Közben elvégezte az ELTE néprajz szakát, és Párizsban töltött másfél évet ösztöndíjasként. Ott mit tanult?

– Indiai zenét. De amikor megtetszett egy bolgár ritmus, elutaztam Bulgáriába, és az első piacon megvettem az összes létező népzenei kazettát. Alapfokon meg is tanultam bolgárul. Szép lassan minden fajta népzenéből átültettem a számomra kedveset, inspirálót. Ezért lehet nehéz leírni a zenémet.

– Mindenesetre már lenyűgözte vele a világot, miközben még mindig itthonról kóstolgatja azt.

– Nekem is furcsa, mert sokszor itt akartam hagyni ezt az országot. De aztán valami minden alkalommal hazahozott. Ma már az is megnyugtat, hogy bármikor nekiindulhatok. Minden mozdul, mégis teljes a nyugalom. Ezt éneklem a legújabb lemezemen. Aki hallgatja a zenéimet, a dalszövegeimet, megérthet belőlük. Ha például szerelem bántott, segítségül hívtam egyik nagy kedvencemet, Weöres Sándort, és Gryllus Samu barátommal lemezt írtam a Psychéből.

– Nem túl korszerű alkat. Népzenét ment, verseket bogarászik, Weörest, József Attilát olvas.

– Sőt, kavalozom is.

– Mit csinál?

– Bolgár fafuvolán játszom. De az indiai tampurát is próbálgatom. Nem vagyok hajlandó kapkodni. A dalaimon is imádok pöpöcsölni. Átírom őket újra és újra, míg megtalálom végleges formájukat. Egyébként meg fittyet hányok arra, mi a korszerű és mi nem.

– A Palya Bea Quintett ősszel, Franciaországban megjelenő lemezén csak saját szerzemények lesznek, melyeket újabb meglepetésként Edit Piaf sanzonjai ihlettek.  Többnyire franciául énekli őket. Lesz magyar fordítás is?

– Faludy írja valahol, hogy az angol forest szó és a magyar erdő közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Egy dal a szövegével él, úgy ég belém.

– Adott már órákat a Bárka színészeinek, óvodásokat tanított táncolni, fogyatékosokat énekelni. Úgy tűnik, sikerül közel kerülnie az emberekhez, mert tavaly megkapta a „humanizmus civil elismerését”, az Aphelandra-díjat, pár hete pedig felkérték esélyegyenlőségi nagykövetnek.

– Beszélgetéseken, programokon kell részt vennem, amelyeken fel kell hívnom a figyelmet például a romák, öregek jogaira, a nemi identitás fontosságára, egyáltalán az esélyegyenlőség fontosságára.

– De Kaltenbach Jenő mellett miért pont Palya Beát kérték fel erre?

– Talán, mert a zeném a sokféleség és egymás feltétel nélküli elfogadását jelenti. Jó lenne értelmet adni az olyan üres jelmondatoknak, mint hogy mindenkinek joga van fellépni a diszkrimináció ellen. Ez számomra inkább úgy szól, hogy az ember legyen rendben magával, és akkor nem érezi majd úgy, hogy a többiek állandóan ártani akarnak neki.

Palya Bea mindig menne