Kozma kávéház az Iparművészetiben

„Az új ház. Kozma Lajos modern villái" című építészeti tárlat köré szerveződik az a formabontó este, melyre május 3-án várják az érdeklődőket az Iparművészeti Múzeumban. Tíz nappal a kiállítás zárása előtt a vendégek kávéházi hangulatban, a Hot Jazz Band élő zenéje mellett részt vehetnek az építészeti témájú beszélgetésekben, és késő estig rendhagyó tárlatvezetéseket élvezhetnek.

 

Május harmadikán, „Az új ház. Kozma Lajos modern villái" című építészeti tárlaton az Iparművészeti Múzeumban minden a neves építész-belsőépítész, Kozma Lajos körül forog majd, a beszélgetésektől a vetítéseken át a kávéház kínáltáig.

A múzeum este hat órától várja a tartalmas kikapcsolódásra vágyókat, akiknek este fél héttől, illetve hét órától tart szubjektív tárlatvezetést a május 13-án záró Kozma-kiállítás kurátora, Horányi Éva és a látványtervezője, Somlai Tibor. A múzeum nagycsarnokában a Hot Jazz Band szolgáltatja az élő zenét.

Az érdeklődő közönség 19.30-tól – Váradi Júlia, az est háziasszonyának közreműködésével - építészeti és kultúrtörténeti beszélgetéseknek lehet hallgatója és résztvevője olyan vendégek társaságában, mint Bojár Iván András, Ferkai András, Somlai Tibor, Dévényi Tamás, Lévai-Kanyó Judit vagy Cs. Plank Ibolya. A beszélgetők kitérnek arra, mit jelent ma Kozma Lajos művészete, milyen hatással van a mai építő- és iparművészetre, milyen is Kozma-házban élni, mi a viszonya Kozma Lajosnak a Bauhaus-hoz, valamint szó esik a Kozma tervezte bútorok útjáról a mai műkereskedelemben.

A kötetlen beszélgetést a Hot Jazz Band játéka tagolja, akik este 21 órától koncertet adnak a Múzeum nagycsarnokában. Azokat, akik nem a zenét választják, tárlatvezetőink 21.00 órakor és 21.30-kor végigkalauzolják a Kozma-kiállításon. Aki a könyvtárat választja, folytathatja a beszélgetést Váradi Júliával és vendégeivel. Azt est folyamán zajló vetítésekből és a vendégeket egész este váró Kozma-kávéház kínálatából sem érdemes kimaradni. A Kozma-estre a belépő 500 Ft.

A múzeumban „Az új ház. Kozma Lajos modern villái" című tárlat mellett egész este nyitva tart és ingyenesen megtekinthető a „ Tiffany és Gallé: a szecesszió üvegművészete", valamint a „Gyűjtők és kincsek" kiállítás.

Kozma Lajos (1884-1948) a 20. század magyar építészetének és iparművészetének legnagyobb hatású, nemzetközileg is elismert alkotói közé tartozik. Nagyívű pályájának egyik legizgalmasabb fejezete 1930-as évekbeli építészeti és belsőépítészeti tevékenysége. Nagyobb épületei (pl. Átrium mozi és bérház, Régiposta utcai bérház, Üvegház) mellett családi- és bérvillái a modern magyar építészet kiemelkedő alkotásai.

A korszerű lakóépület- és enteriőrtervezésről vallott nézeteit az 1941-ben Zürichben megjelent „Das neue Haus" (Az új ház) című kötetében adta közre. Kozma harmincas években épült villáinak többsége – részben átépítve – még ma is áll. A kiállításon bemutatott 15 épület berendezését szintén Kozma tervezte – ezek egy része a múzeum, más része az egykori építtetők személyes tulajdonában van. A kiállítás építészeti tervek, rajzok, archív fotók és az enteriőrök fennmaradt, azonosítható bútorai, berendezési tárgyai segítségével idézi fel egykori állapotukat.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.