„Vannak jó szándékú gongók, és akadnak jelentéktelenek is. A gongók jelentős része azonban veszélyes. Például azok, amelyek diktatórikus kormányok érdekeit képviselik, vagy amelyek a demokratikus intézmények aláásásán mesterkednek. A diktatórikus rezsimek gongói az ENSZ-nél és más nemzetközi szervezeteknél lobbiznak: a civil társadalom képviselőinek állítják be magukat, holott valójában az őket pénzelő kormány érdekeit szolgálják” – írja Moisés Naím, a Foreign Policy folyóirat főszerkesztője a Washington Postban.

A „gongo” új keletű betűszó, a kormányok által működtetett „civil” szervezeteket jelöli (Government Operated Non Governmental Organization).

A Csongrjon észak-koreai gongo például Japánban képviseli Korea érdekeit, de természetesen nem a polgárok, hanem a kommunista vezetés megbízásából, amely létrehozta és pénzeli. Japán többször fegyver-, gyógyszer-, és pénzcsempészettel vádolta az észak-koreai kormány propagandistájaként fellépő „civil” szervezetet.

A kubai kormány civiljei az ENSZ-nél suvikszolják Kuba emberi jogi bizonyítványát. A Chávez által pénzelt Bolivár-körök az Egyesült Államokban és Kanadában népszerűsítik a venezuelai rezsimet. Irán és Szaúd-Arábia az iszlámot külföldön népszerűsítő civileket támogatja.

„A legveszélyesebbek mégsem a külföldön tevékenykedő gongók, hanem azok, amelyek belföldön képviselik a nem demokratikus kormányokat.” Ilyenek például az Akajev kirgiz elnök mellett kampányoló civilek, vagy a burmai katonai vezetőfeleségek által alapított nőegylet, amelynek legfőbb foglalatossága, hogy Aung San Suu Kyit, az ellenzék Nobel-békedíjas vezetőjét bírálja.

Vlagyimir Putyin orosz elnök is felismerte, hogy sokkal jobban jár, ha ő maga választja ki a civil társadalom képviselőit, akikkel aztán hajlandó szóba állni. Korábban ugyanis meggyűlt a baja a külföldről is támogatott oroszországi civilekkel. A Kreml által felállított, a civil társadalmat reprezentálni hivatott Népi Kamara díszciviljeivel aligha lesz ilyen probléma.

Kézenfekvő lenne, ha a nemzetközi szervezetek kizárólag az igazi civilekkel állnának szóba, vagyis azokkal a szervezetekkel, amelyeket nem a kormányok pénzelnek.

Csakhogy sok fontos, valóban a civileket képviselő szervezet is állami támogatásban részesül. Például a demokrácia intézményeit a nem kormányzati szektor erősítésével elősegítő amerikai National Endowment for Democracy, amelynek mellesleg Naím elnökségi tagja. Kínában és Oroszországban őket vádolják azzal, hogy az amerikai kormány érdekeit képviselik, bár Naím becsületszavát adja, hogy ez nem így van.

A megoldás Naím szerint az lenne, ha a nemzetközi hitelminősítők mintájára olyan független intézmények jönnének létre, amelyek átvilágítanák a civil szervezeteket, és így kiderülhetne, ki a valódi civil, és ki a kormányérdek civil bőrbe bújtatott képviselője.

Praktikus gondolat. Már csak az a kérdés, vajon a civileket átvilágító nemzetközi szervezetet ki pénzeli majd.