Három hazai tag írásos ajánlásával lehet valaki jelölt a Magyar Tudományos Akadémián - a javaslatokat 2006. szeptember 30-ig kellett benyújtani. Az ajánlások az Akadémia honlapján is megjelentek, így bárki megnézhette, hogy a befutott 154 jelölt mögött milyen tudományos teljesítmény áll. Ez Vizi E. Szilveszter elnök ötlete volt, aki a lehető szélesebb nyilvánosság számára akarta elérhetővé tenni a jelölést. Érkeztek is megjegyzések a jelöltek publikációs listájával kapcsolatban.

Az osztályonként választható levelező tagok számát az elnökség március végén állapította meg. Ezt azonban megelőzte egy idén januárban tartott erőfelmérés. Ekkor az akadémiai osztályok saját jelöltjeikről szavaztak, ennek részeként sorrendet állítottak fel. Ha egy osztály az elnökségtől két helyet kap, akkor a két legtöbb szavazatot elnyert jelöltből lesz tag - az osztály döntését az MTA elnöksége sem bírálhatja felül. Az elnökség március végén úgy határozott, hogy 28 levelező taggal bővülhet az akadémikusok köre - miközben az egyes osztályokon 48 kutató kapta meg az igen szavazatok ötven százalékát. Húszan tehát gyakorlatilag esélytelenek, mert az eddigi hagyományok szerint a közgyűlési voksolás nem írja felül az osztályok értékítéletét.

Lássuk a biztosra vehető neveket. A legismertebb természetesen Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. (Az MTA utolsó teológus tagja Kumorovitz Lajos Bernát volt, aki 1992-ben hunyt el.) Szintén a befutók között van Csaba László, Korinek László, Lamm Vanda, és R. Várkonyi Ágnes - utóbbi jelölése azonban sokaknak nem tetszett, mivel a kiváló történész idén már 79 éves, miközben levelező taggá alapvetően a hetven éven alatti kutatókat szokták választani.

A huszonnyolc nyerő helyzetben lévő kutató ötöde nő, ami több a szokásosnál. A legfiatalabb a 39 éves Nusser Zoltán agykutató. Sokan nem töltöttek be az ötven évet. Szegedről mindössze egy tudósból lesz akadémikus - nem kapott kellő voksot például a nemzetközi hírű genetikus, Hadlaczky Gyula - míg Debrecenből több kutató is befut. A jelöltek közül többen másodszor, harmadszor próbáltak bejutni. Az MTA a közelmúltban egyébként úgy döntött, hogy egy tudóst legfeljebb háromszor, igen kivételes esetben négyszer jelölhetnek.

Dudits Dénes akadémikus, a Szegedi Biológiai Központ főigazgatója, szerint egy elit közösség igyekszik új tagjait a tudományos teljesítmény, a nemzetközi ismertség alapján kiválasztani. Természetesen tudományterületenként változik a kutatói teljesítmény mérésének lehetősége, illetve elkerülhetetlen egy ilyen rendszerben, hogy igazságtalanságok ne történjenek, ennek ellenére úgy érzi, az idei választásnál a kiválóság megfelelő súlyt kapott.

Patkós András fizikus, akadémikus a hazai fizikában rendszeres szeminariumszervezőként, aktív tehetséggondozóként jelenleg 25-30 olyan hazai szakembert ismer, akinek teljesítménye az MTA-tagokéval versenyképes, de közülük csak 10-15 merül fel komoly jelöltként. A fizikus szerint a közéletbeli aktivitásnak nagy hatása van. Ettől válhat valaki ismertté a saját kutatási területén kívül is. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ma már az intézetigazgatósággal nem jár együtt a főtudósi sarzsi: a tudománymenedzsment-beli kiválóság és az elmélyült eredményes kutatómunka egyre inkább szétválasztható szempontok szerint ítélődik meg.

Miután a jelölés és a választás joga a tagoké, ez is csak egy társadalmi társasjáték. A jelölőket számos szempont vezeti, de vannak néhány igen tipikus, a tudományos eredményeken túli is: ilyen az intézményi képviselet. Van például néhány nagy hagyományú kutatási terület, ahol "kívülről" bekerülni nagyon nehéz - egyes intézményekből akkumulálódnak a tagok, míg máshonnan hosszú idő óta áhítoznak a bejutásra.

A fizikában elsősorban geográfiai-tematikai alapon szerveződnek szavazócsoportok, esetleg köttetnek félig-meddig hallgatólagos egyezségek. Intézményileg a vidék-Budapest szétválás is gyakran érezhető. Tematikailag a szilárdtestfizika és a statisztikus fizika művelői elég szervezetten jelölnek és feltehetőleg szavaznak. Az ELTE bár számarányában erős, de nagyon ritkán szervezi jelöltjei támogatását intézményi alapon. Hasonló igaz ez a mag- és részecskefizika jelöltjeinek alkalmilag alakuló támogatói csoportjára. A direkt politikai megfontolások igen visszafogottan tapinthatók ki. Ugyanakkor Patkós András már hallott olyat egy-egy kollégától, hogy X.-re soha nem fog szavazni egy akadémikus sem saját intézményéből-városából, nem feledve fiatalkori "politikai botlásait".

Tamás Pál, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatója szerint a kutatók körében kisebb az akadémikusság presztízse, mint a lakosság szélesebb köreiben. A kutatók ugyanis világosan látják azokat a tudománypolitikai, gazdasági, személyes mechanizmusokat, amelyek alapján eldől, hogy öt lehetséges jelölt közül melyikből lehet akadémikus. Tudják, hogy milyen paktumok köttetnek a tagságért - de ez így megy a világ valamennyi akadémiáján. Az MTA-n egy tudományos osztály - legyen az fizika, kémia, agrártudomány - több szakterületet fog össze (sőt vannak eleve több tudományt összefogó osztályok is). Ha az osztály kevesebb embert küldhet a tagok közé, mint a szakterületek száma, akkor a szakmai elitek kompromisszumot kötnek. "A" terület most, "B" három év múlva, "C" pedig csak akkor küldhet tagot, ha több ember futhat be az adott osztályról. Felvetődik, hogy mi a fontosabb, kiugró eredmény produkálása, vagy az eredmények menedzselése? Tamás Pál szerint mindkettő, de minél idősebb a tagságra áhítozó kutató, általában annál messzebb van a kiugró eredményeket hozó - harminc-negyven éves - korszakától. Természetesen hatvan év fölött is előállhat valaki világraszóló eredménnyel, de nem ez a jellemző. Ilyenkor a menedzselés kerül előtérbe, a személyes kapcsolatok ápolása.

Szerencsére a magyar tudomány időről időre produkál világraszóló tudományos eredményt - a szerző akadémikusi tagsága ilyenkor megkerülhetetlen, ugyanakkor több emberből lehet tag, mint amennyi kiugró eredmény születik. A világraszóló eredmény azért is jó, mert az a többieket is legitimálja. Ha együtt vettek fel engem egy nagy tudóssal, akkor én is nagy tudós vagyok.

Az akadémikusság jelentős pénzzel is jár - sokak szerint ez adja a tagság presztízsét. A rendes tagok tiszteletdíja bruttó 455000, a levelező tagoké 353900 forint, az akadémiai doktoroké 90 ezer forint. Információink szerint a központi büdzsé legfeljebb 365 akadémikus illetményét állja.

Az elhúzódó reform áll a Magyar Tudományos Akadémia hétfőn kezdődő 177. közgyűlésének középpontjában. Az első napon zárt ülésen választják meg a testület új tagjait. A keddi nap Vizi E. Szilveszter elnöki expozéjával kezdődik. Az Akadémiai Reformbizottság előterjesztését Pléh Csaba főtitkárhelyettes ismerteti. Az elnök szerint a reform célja, hogy az Akadémiát (törvénymódosítással) közfeladatot ellátó, autonóm nemzeti intézménnyé formálják.

"Társadalmi társasjáték"