Bárándy György még mindig nem leli az OPNI iratait

Továbbra sem lehet tudni, hogy joggal formálnak-e igény a Schwartzer család örökösei az OPNI ingatlanára. Az bizonyos, hogy a pszichiátriai intézetet "szétdarabolják".

Az, hogy a földhivatalnál nem találják az okiratot, nem jelenti azt, hogy nincs is ott. A hitelesnek nevezett rendszer ugyanis messze nem megbízható - erre a következetésre jutott dr. Bárándy György ügyvéd, az Országos Pszichiátriai Intézet (OPNI) alapító okiratának előkerítésével megbízott ügyvéd. Sokan tudni vélik ugyanis, hogy a Schwartzer család annak idején úgy ajándékozta az államnak a Lipótmezőt, hogy legalább 200 évig a pszichiátriai betegek gyógyulását kell szolgálnia. Most ennek bizonyítékát kutatják. Az e verziót osztók szerint az adományozó levél úgy rendelkezik, hogy nem lehet felszámolni az intézetet, vagy ha mégis, akkor az épületegyüttes visszaszáll a családra.

Bárándy György - egyelőre - csak téves adatokat talált az ingatlan bejegyzési lapján, így például egy 1840-es bejegyzés arról szól, hogy szolgalmi jogot kap a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának rendezési és építési osztálya, 167 évvel ezelőtt azonban még nem volt Fővárosi Tanács. - Az, hogy mindez szándékos volt vagy véletlen, nem tudni.

- Ha a család az államnak adományozta az OPNI-t, akkor nem lehetett volna államosítani, ha viszont Buda városának például, akkor a helyzetet kárpótlási ügyként kell kezelni. Tehát: csakis az első esetben van esélye annak, hogy az államnak kötelezettségei vannak, az adományozó szándékát ugyanis elfogadta - magyarázta az ügyvéd, aki szerint az ügy esetleges ilyetén fordulata precedenst teremthet.

Ugyanakkor azt sem tudni egyelőre, hogy mi lenne a család szándéka, ha visszakapnák az ingatlant. A több mint 15 milliárd forintot érő együttest, amelynek hasznos összterülete 33 ezer négyzetméter és egy negyvenhektáros parkban áll, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság értékesítheti, feltéve, hogy sikerül tisztázni: kit illet a tulajdonjoga. Egyes városvezetők a család próbálkozását "könnyű pénzszerzésnek" titulálják, s alaptalannak a követeléseket.

Akárhogy is lesz, az OPNI bezárását valószínűleg nem lehet megakadályozni. Az egészségügyi tárca nem enged: továbbra is azt mondja, az OPNI épülete nem alkalmas a betegellátásra, gazdaságosan nem lehet működtetni. Továbbá: ma már nincs szükség "pszichiátriai gyárakra", mert a gyógyszeres terápia a megoldás, nincs szükség "tébolydákra". Horváth Ágnes szakminiszter is nyilvánvalóvá tette: az osztályok különböző telephelyekre kerülnek. Az OPNI-ból egész csoportokat vesznek majd át az utódintézmények, így például a Nyírő Gyula Kórház. A lipótmezei pszichiáterek és neurológusok tízfős csoportokban folytathatják majd munkájukat.

A Schwartzerek és Grassalkovichok

A Grassalkovich-telket 1989-ben eladták egy svéd-magyar vállalatnak, amely üzletközpontot épített rá. Ma is ott áll az Astoriánál. Pedig ott a Nemzeti Színháznak kellene lennie. Ha volna egy ellenzéki Grassalkovich, nem hagyná így a dolgot, harcolna, mint a Schwartzerek a Lipótért. Az 1896-os millennium idején épült egy gyönyörű emlékmű, megalkották a Szent István-szobrot, a Szépművészeti Múzeumot, létesült négyszáz népiskola és hét emlékoszlop. Nagyon sok minden viszont nem valósult meg. Például a Nemzeti Színház, mert a tervezés elakadt az eredeti Nemzeti telkét adományozó Grassalkovich gróf kikötésén, amely szerint azt a telket csak e célra lehet felhasználni. Csakhogy az a színház már nem volt. Kudarcot vallott az a próbálkozás, hogy kinyomozzák az összes Grassalkovich-leszármazottat, elnyerendő a jóváhagyásukat ahhoz, hogy a telket eladják, és új helyen épüljön fel a színház. Utána még több mint száz évet kellett várni a valódi Nemzetire. Az új Lipót hívei hát legyenek csak türelemmel?

Elhanyagolt épület, ajándék telken
Elhanyagolt épület, ajándék telken
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.