MKP: önmagunk nem kezdeményezzük a dél-szlovákiai autonómiát

A Magyar Koalíció Pártja továbbra is korrekt, kiszámítható politikai erő marad, amely semmiféle radikális irányváltást és meggondolatlan tematizálást nem tervez. Saját magunk nem kívánjuk kezdeményezni a dél-szlovákiai autonómiát és a Benes-dekrétumok ügyének újbóli napirendre tűzését – tájékoztatta Csáky Pál pártelnök a szlovák államfőt. Ivan Gasparovic a Magyar Koalíció Pártjának március végén megválasztott új vezetőségének négy tagját fogadta szerdán a Grassalkovich palotában.

A találkozót követően az MKP elnöke elmondta, hogy ismertette az államfővel az MKP stratégiai terveinek fő céljait. – Első helyen a szlovákiai magyarság identitásának megőrzése, a nemzetiségi oktatásügy és a kultúra gyarapítása, valamint a hivatalos anyanyelv-használati jog érvényesítése szerepel. Az eddiginél nagyobb figyelmet fordítunk a szociális kérdéseknek, elsősorban a hátrányos helyzetű régiók felkarolásának, infrastruktúrájuk fejlesztésének. Örömmel állapítottuk meg, hogy az elnök támogatja olyan dél-szlovákiai szakmai tanácskozás megrendezését, amely ennek a térségnek a társadalmi és szociális gondjait elemezné és lehetséges kitörési pontokat mutatná fel – nyilatkozta a pártelnök. Csáky Pál közölte azt is, hogy ha elkészül az MKP stratégiai programja, akkor annak első másolatát a szlovák államfőnek adják.

Ivan Trubac elnöki szóvivő lapunknak nyilatkozva kifejtette, hogy  Ivan Gasparovic jóleső érzéssel hallgatta az MKP céljait. Kifejezte azt a meggyőződését, hogy az új pártvezetés a folyamatosságot megőrizve, továbbra is a szlovákiai társadalmi és belpolitikai élet fontos stabilizáló tényezője lesz.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.