Berlini utcán a magyar kultúra
De mielőtt azon kezdenék filozofálni, hogy a múlt és a jövő milyen sajátosan kapcsolódik össze még az építész személyében is, Peter Schweger (tökéletes magyarsággal) mindjárt le is lövi a poént: - Valójában nem tartom magam magyar származásúnak, bár 1942 és 1956 között Budapesten éltem. Erdélyben születtem, édesanyám osztrák volt, így még az anyanyelvem is inkább a német, mint a magyar, amelyet csak 1942-ben tanultam meg. Apámé volt többek között a csepeli üveggyár: ezt a háború után államosították, őt magát pedig bebörtönözték, néhány évre rá meg is halt.
Schweger 1956-ban utolsó éves volt a budapesti építészkaron, de a tanulmányait már Zürichben fejezte be. Nem sokkal később fivére és édesanyja is követte. Évtizedek óta elismert német építész, Berlin mellett Hamburgban és Münchenben is működtet irodát, és nem kis büszkeséggel számol be legújabb dubai és moszkvai projektjeikről. Az ő nevéhez fűződik a wolfsburgi Kunstmuseum, a frankfurti Main Tower, és részben a hamburgi Hafen City nagyszabású projektje is. Követi a magyar építészetet is, bár véleménye nem túl hízelgő: - Úgy látom, sok az adaptáció, és kevés az önálló filozófia, talán az egy Makoveczet kivéve. Ez talán az oktatásnak is köszönhető: Magyarországon nagy súlyt fektetnek az építészettörténetre, de mintha megálltak volna a Bauhausnál. Nyugaton ezt már az ötvenes években továbbfejlesztették, az építészek pedig a mérnöki tudományok helyett többet foglalkoztak filozófiával.
Peter Schwegert a Collegium Hungaricum tervezésére az egyik pályázó konzorcium kérte fel, részben talán magyar gyökerei miatt, részben mert már a berlini magyar nagykövetség kivitelezésében is segítségükre volt. - Különösebb érzelmi kötődésem nincs Magyarországhoz - ábrándít ki. - A tervezéskor két dolgot igyekeztem figyelembe venni: egyrészt a klasszikus környezetet, amelynek az új épület semmiképpen nem lehet konkurenciája. Másrészt a Bauhaus magyar építészeti-kulturális hagyományait, amelyek Moholy-Nagy Lászlónak köszönhetően itt is jól ismertek. Mindkettő alapja a redukció, innen az egyszerű vonalak, a nagy üvegfelületek.
A 11 ezer négyzetméteres, ötemeletes épületben lesz minden, amire csak egy kulturális intézet vágyhat: kiállítási helyiség, reprezentatív díszterem, mozinak, előadásoknak, koncertnek alkalmas, többfunkciós terem, könyvtár, étterem és kávézó, irodák, szemináriumi szobák, és a legfelső szinten néhány lakás az ösztöndíjasoknak. A nagy ablakok arra is lehetőséget nyújtanak, hogy a rendezvényeket, kiállításokat "kivigyék az utcára", még inkább megosszák a nyilvánossággal - habár az épület némiképp rejtve, a forgalmas Unter den Lindennel párhuzamos, kisebb utcában áll, a főútról éppen ezekre az ablakokra látni. Ennél jobb reklámot keresve sem találni. - Már Linné, Berlin híres városépítésze is pont ide tervezett egy épületet - büszkélkedik Schweger, aki legfeljebb a hiányos "kompozíció" miatt aggódik.
A telken az intézet mellett két iroda- és lakóház is állna (a magyar nagykövetséghez hasonlóan a konzorcium ezekből finanszírozza a CH építését), de ezek csigalassúsággal készülnek. - A beruházók már csak ilyenek: mindenen spórolni akarnak. Nincs ez másképp Németországban sem - tárja szét a karját az építész. Ha 2008-ig nem lesz változás, akkor a telek teljes egészében visszaszáll a magyar államra.
Az új CH viszont már idén októberre elkészülhet: szerkezetkész állapotát pénteken máris nagyszabású rendezvényekkel ünneplik Berlinben mindkét ország kulturális miniszterének részvételével.
