Oroszország jelenleg csak a nukleáris fegyverek és az energiahordozók miatt nagyhatalom, de ezeken a területeken kétségbevonhatatlanul az. Amerikát most kizárólag az utóbbi aggasztja, de az nagyon. A kőolaj még hagyján, mert tankhajón, vasúton, illetve közúton bárhová elszállítható, árát a sok résztvevős világpiac, a kereslet és kínálat határozza meg. A tranzakciók általában rövid távúak: ma itt veszek egy kicsit, holnap ott. A földgáz ezzel szemben jó négyötöd részben csővezetékeken jut el a fogyasztóhoz. Vagyis szinte kizárólag onnan lehet venni, ahonnan a csövek érkeznek. Adásvételéről hosszú távú kétoldalú szerződések szólnak, amelyek stratégiai szövetségnek is tekinthetők. A kitermelő a felhasználóval gazdasági és - amilyen a világ - politikai kötelezettséget vállal, a kölcsönös érdekek mentén évtizedekre.

Ilyen hosszú periódusokban természetesen vannak pillanatok, amikor valamelyik fél éppen jobban jár. Nyilván volt idő, amikor a magyar-orosz gázügyletek számunkra előnyösek voltak, különben a magyar energiafogyasztásnak nem jóval az európai átlag fölötti részét adná a földgáz. Most viszont Moszkva keménykedik a nyugati demokráciákkal, és egyszerre kényelmetlenné válik az, ami eddig nagyon is kényelmes volt. Ráadásul az Európai Unió és a NATO tagjaként mi időközben más, ha lehet, még hosszabb távú és stratégiai értelemben még fontosabb szövetségeket kötöttünk.

A Nabucco és a Kék áramlat közötti versenyfutásban mindkét részről elviselhetetlen nyomás nehezedik ránk. Oroszország és a Nyugat valójában nem értünk, hanem Közép-Ázsiáért harcol. Mi már "elkeltünk". Amerika most azon van, hogy Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán, illetve a Kaszpi-tenger innenső oldalán Azerbajdzsán önálló szereplőként jelenjen meg a gázpiacon. Ez leválasztaná őket Oroszországról, és a következő fél évszázadra garantálná egyrészt az árversenyt, másrészt limitálná a Kreml zsarolási potenciálját. Megakadályozná, hogy akár Európa, akár India vagy Kína Oroszországgal lépjen stratégiai szövetségre, amely kihívást jelenthet Amerikának. Az sem mellékes, hogy a közép-ázsiai és Kaszpi-tengeri gázexporton így nem a Gazprom, hanem nyugati érdekeltségek keresnének néhány száz- vagy ezermilliárdot.

Egy pillanatra próbáljuk elképzelni, milyen lehet, amikor mozgásba lendül a Chevron meg a többi energetikai gigász, és nyomukban a komplett amerikai kormányzat. Most nyissuk ki az újságokat, mi történt gázügyben az elmúlt hónapokban, és vessük öszsze azzal, amit az ember hajlamos feltételezni a világ igazi erőközpontjairól. Ha egybeesést találunk, az nem a véletlen műve.

Magyarország esetében a dolog pikantériáját növeli, hogy a jelenlegi politikai megosztottságban kizárt egy közös, a nemzet érdekeit hosszú távon szolgáló stratégia. A kormánykoalíció és az ellenzék is hetekben, hónapokban gondolkodik, még 2010-et is elviselhetetlenül távolinak érzik, nemhogy a 2040-es Magyarországgal törődnének. Vagyis az ország sebezhető, a politikai elit táborai kijátszhatók egymás ellen, és mivel itt profi világpolitikai sakkozókról van szó, ki is játsszák őket. A számlát majd a gyerekeink fizetik.

Az ordasok hiába ordítanak, csak úgy menekülhetnek, ha lábuk közé kapják a farkukat és iszkolnak. Én is hegy, te is hegy, nekünk ugyan egyre megy - mondják Weöresnél a hegyek.