---

Hajósember

A felvétel időpontja: 2004. 07. 06., délután 4.
Helyszín: Óbuda, Dévai Bíró Mátyás tér, panelek közötti park.
(Ál)név: Feri.

– 1949-ben születtem Óbudán, a Margit kórházban. Édesanyám viceházmester volt a Bécsi úton, ahol laktunk, apám hajókovács az óbudai hajógyárban, csinálták a tolóhajókat, a jóvátételi hajókat. Van egy bátyám, de nekik is megvan a családi problémájuk, betegek.

– Mi az, amire visszaemlékszik gyerekkorából?

– Rosszaságot, pajkosságot mondjak? (Nevet.) Volt egy barátom, a Koltai gyerek, és meglopta szivarral az édesapját, aki kinn dolgozott Kubában. Ugye, hová bújjon a gyerek a játszótéren? A fa tetejére. Úgy leszédültünk a harmadik slukk után… Nem bagóztam még akkor, 22 éves koromban kezdtem el. Már gyerekkoromban mindenáron a flottillához szerettem volna kerülni, elhatároztam, hogy általános iskola után a Lékai Hajózási Szakközépiskolába megyek. Gyerekkoromban is mindig vonzott a víz. Mondták, hogy nem szabad lemenni a Dunára fürdeni, nem szabad átúszni… Mi az a 200 méter, miért ne ússza át az ember?

– A hajósiskolában mi a vizsga?

– Vonalismeret meg HSZ, Hajózási Szabályzat, ott is van KRESZ, mint az országúton, ugyanúgy vannak táblák, meg gyakorlat is volt. Szegény ember vagyok, de hogy a riói karnevált élőben láttam, az azért egy élmény volt… De a hajózás előtt még ’67-ben bevonultam, odamentem a sorozó bizottsághoz, kérdezték, hogy miért akarok a flottillához kerülni. Mondom, mert szeretem a vizet. Erre elkezdik mondani, hogy jóember, figyeljen ide, maga vitorlázórepülő engedéllyel rendelkezik. Hiába, hogy az hobbi volt, eltettek Szandaszőlősre, utána Kecskemét, összekerültem a Fúrkó Kálmánnal, én voltam a próbababája. Azt mondja, katona, mutatkozzon be. Nyújtom a kezemet…, ülök a bordásfal tövében. Azt mondja, mutatkozzon be, nem hallottam rendesen a nevét!… Putty, megint a bordásfal tövében. Mondom, nem érdekel, megcsapom! Persze, hogy megint „landoltam”. Utána mondja Fúrkó, magából még katona is lehet. Akkor jött ’68, csehszlovák invázió. Muszáj volt menni, ejtőernyős voltam, 378 igazolt ugrásom van.

– Deszantos volt?

– Igen. Pincéből, padlásból lőttek, kénytelen voltam én is visszalőni. Az furcsa volt, mert odáig rendben van, hogy én lövöldözök másokra, de mikor visszalőnek, az már nem becsületes dolog, mert hátha képes és eltalál.

– Maga figyelt arra, hogy ne sebesítsen meg másokat?

– Én célra lőttem, hát nehogy má’! Kaptam kilenc hónap „jutalomszabadságot” Rákospalotán a futkosóra , az egy kemény hely. Jogtalan fegyverhasználatért kerültem oda, mert arról volt szó, hogy csak akkor lehet lőni, amikor végszükség van. Én voltam a szakaszvezető, az egyik bajtársamat homlokon lőtték egy házból. Hajnal volt, fogtam, azt ráhúztam az AMD-t, az illető „kihajolt” az ablakon. Fölrontottunk a harmadikra a lakásba, hallom, a másik szobában csattan a kulcszár, erre mint a nagyok a filmekben, ki a gránát, be a szobába… Avval kezdődött a probléma, mert volt ott egy hatéves formájú kisgyerek, hála istennek nem volt semmi baja, a repeszek fölé mentek, de hát az apjának kifordult a bélése. Úgyhogy kilenc hónappal tovább, három évig voltam katona.

– 1970-ben kezdte a hajózást?

– ’71-ben, mert ’71-ben nősültem, ’75-ben elváltam… ’82-ben jártam föl Bécsbe a Sólyom 1-gyel, és amikor meghalt az apám, szóltam az ügyeletes tisztnek, hogy nem tudok dolgozni. Nincs ember, indulni kell! Nem megyek, mondom, ma már két üveg whiskyt megittam. Azt mondja, hogy nincs senki, nem tudok tartalékot behozni. Mondom, ebből gubanc lesz… Írták az újságok is, nekimentem az Árpád-híd pillérjének, láttam ötöt-hatot, végül megtaláltam az igazit. Kirúgtak a MAHART-tól, 60.000 Ft kár volt a hajóban, egy utasnak eltört a karja. Utána mentem a BKV-hoz, átkelőhajón voltam, aztán meg az Árvízvédelemnél, a FOKÁ-val a jeget romboltuk, a jugókhoz is mentünk le jeget törni.

– Kijutott a tengerre is?

– Egy utat nyomtam le Rióba, majdnem egyéves út volt, tranzit, konténertől kezdve minden.

– A tengeri úthoz nem kellett külön képesítés?

– Persze, ott is navigációtól kezdve mindenből kellett vizsgázni, utána simán beosztottak első kormányosnak. Ott a műszer, mutatja magát, ott a térkép, adja magát, van robotkormány, be lehet állítani hosszú távon. De hát olyan helyeken is hajóztunk, hogy itt sziget, ott zátony, a radarnak működni kellett.

– Ön is táncolt Rióban?

– Nem táncoltam én, csak néztem, és ittunk egy kis tequilát, az nem gond.

– Csempészett?

– Hát azt szigorúan kellett, abból volt pénz, nem tudtam volna a Felső-Zöldmáli úton öröklakást venni… A kábítószert „poénra”, egy címre vittem, kint Németországban volt ismeretségem. Azt is hogy csináltam…, fölemeltem a fenékajtót, ott az olajos, koszos víz, nylonba becsavartam, mágnessel fölragasztottam. Melyik kutya találja ott meg?

– Említette, hogy házas volt. Többször is megnősült?

– Egyszer…, elég volt az az egy. Egyszer csinál az ember hülyeséget, többször ne gyakorolja. Egy fiam van, hívott az esküvőjére. Mondom, anyád ott lesz? Ott. Mondom, akkor nem megyek. A gyerekkel szoktam találkozni, meg az unokámmal is, egy telefon, azt’ kész. Otthagytam nekik az öröklakást a Rózsadombon, ráírattam a gyerek nevére.

– Nincs ott egy szoba önnek?

– Hogyne lenne, csak ott lakik a volt asszonyom is. Énhozzám testközelbe ne jöjjön, mert kitöröm a nyakát!

– Összevesztek valamin?

– Akkor voltam a Kornelburgon, egy osztrák hajón. Lementünk Renyibe a Duna-deltához, gépeket hoztunk föl Komárnóba. Visszafele kikötöttünk itt, a Dimitrov téren, és a haverral fölszedtünk két német csajt a Matróz csárdában, mert a hajós ember milyen? Azért csak nőzik, nem? Na, a lányok táncolni akarnak, irány a Tavasz bár a Jókai utcában. Bemegyünk, kit látok ott? Kedves nejem meg a legjobb gyerekkori barátom, nyalják- falják egymást. Mondom, banda ül, pincér, hozd a piát, de nekem egy üveggel többet, izgatott vagyok. Elkaptam az üveget, hétdecis bort benyomtam. Elkezdett játszani a zenekar, odamentem, megveregettem a barátom vállát, mondom, fordulhatok egyet a kurváddal?… Rámnéztek mindketten, volt két ijedt ember, amit el tudsz képzelni. Elvittem az asszonyt, táncoltam vele két lépést, közöltem vele, hogy csillagom, tíz nap múlva itthon vagyok, szeretném hogyha addigra hazamennél a jó édesanyukádhoz. Otthagytam a parkett közepén, visszaültem a társasághoz, feltűnően foglalkoztam a szőkeségemmel. Megyek ki a WC-re, nem figyeltem, hogy a srác is kiment. Azt mondja, mi van, most megversz? Mondom, miért verjelek meg, nem tehetsz róla, ha a nő nem akar valamit, akkor te tótágast állhatsz, akkor sincs semmi. Hazajöttem tíz nap múlva, szépen bevetésre készen volt az ágyinkó, asszonyom átlátszó bébidollban… Letéptem az ágyról a lepedőt, aztán belepakoltam a cuccot a szekrényből, ami hirtelen a kezem ügyébe akadt. Jött a tehertaxi, mondom, haver, fuvar van, itt a batyu, itt a nőszemély, vidd őket, ahová akarod, de egyiket se hozd vissza. Ez volt a sárkányeresztés.

– Mióta van az utcán? Hogyan vált hajléktalanná?

– ’86 óta. Itt volt lakásom a Kenyeres utcában. Úgy volt a történet, hogy kaptam a Bayer Lloydtól egy érvényes ötéves szerződést – a Bayer Lloyd egy nyugatnémet hajózási részvénytársaság. Mondom, nehogy már pénz nélkül menjek ki, kiadom a kéglimet albérletbe. Kinek adja ki az ember? Hát a „rézbőrűeknek”. Kaptam előleget, mondom, ez útiköltségnek is kevés, követeltem a többit. Erre közölték, ha még egyszer oda merek menni pénzért, akkor úgy fogok eljönni, mint egy sündisznó, tele leszek a hátamban késekkel. Úszott a hajózási szerződés, úszott a lakás, nem bírtam kimenni buznyák nélkül.

– Nem zaklatták a rendőrök ’90 előtt a hajléktalanokat?

– Voltam én refes is, rendőri felügyelet alatt, minden héten egyszer kellett jelentkezni. Az azért volt, mert a Diótörő presszóban voltunk egy barátnőmmel, kiment a WC-re, jön vissza sírva, hogy egy ürge megfogta a seggét. Odamentem, szájon vágtam természetesen…, jó, akkor még 94 kiló voltam, nem ilyen nyeszlett… Erre szólt a haverom, ne bántsd, te hülye, ez rendőr. Rendőr?… Akkor még bele is rúgok! Na, ezért kaptam a refet.

– A hajléktalanságban nincs olyan, hogy csavargás? Elmenni más városokba…

– Nem szeretek más városba, nekem már Soroksáron honvágyam van.

– Gondolkodott azon, hogy szállóra megy?

– Isten őrizz, bemegyek cipőben, kijövök zokniban.

– Ételosztásra jár?

– Nem, összekolbászolom magamnak, most is itt van csirke, kenőmájas a szatyorban. Mindent szedek össze, én nem megyek kolduskodni. Most is hirtelen 4-5 ismerősömet b…ták ki a lakásból. Napról napra többen vannak, sokszor olyanok jönnek, hogy életemben nem láttam őket. Szabálytalan.

– Támadás, atrocitás szokta érni az utcán?

– Volt már rá precedens.

– Kik felől?

– A konkurencia felől, csak a konkurencia.

– Ön szerint hogyan alakul az életünk, sorsunk?

– Leginkább mi tudjuk irányítani, de amint föntről beszólnak, az embert kihúzzák a névsorból, akkor tiltakozni nem lehet, akkor menni ké’.

– Hogy áll a vallással?

– Római katolikus. Hívő nem vagyok, de hiszek benne.

– Ön szerint van olyan, hogy lélek?

– Hogyne, biztos. Jó, le nem ült még velem ultizni, de valaminek lenni kell. Történt olyan, hogy nem tudtam elképzelni, merre vagyok…, de nem a cefrétől, egyszerűen kikapcsoltam. Ott voltam egy nagy kertben, almák, zöld alma, piros alma, kutyafüle, rengeteg fehér ruhás lány, fejükön koszorú, kergettem őket, hát persze, hogy nem értem utol egyet se, meg voltak tógás fiúk is ott. Vannak ilyen hülye álmai az embernek…

– Létezik lélekvándorlás?

– Lesz, akiből madárka lesz, lesz, akiből macska vagy kutya, szerintem ez holt normális dolog.

– Milyen zenéket szeret?

– Mindenféle zene érdekel, a Beatles egyértelmű, Rolling Stones, Elvis.

– Magyarok közül is van kedvence?

– Igen, csak ne láttam volna az orcáját, a Zámbó Jimmy hangját nagyon szerettem.

– Van kedvenc dala, amit szívesen elénekelne?

– Rosszul lesz a mikrofon, ha elkezdek énekelni. Amit nekem a Kerék vendéglőben játszottak, mikor még hajós egyenruhában mentem be, vöröscsillagos sapkában, hogy… „Hull az elvtárs, mint a légy, sajnos van belőlük még. Körülöttem néma smasszerok, én csak köztük ballagok. Kérdezem a tűnő felleget, vajon miért ítéltek el engemet?” Abbahagyta a játékot a zenekar, leálltak és ezt játszották, azért a kommunista rendszerben ez kicsit kemény volt.

– A rendszerváltozásra hogyan emlékszik vissza, követte az eseményeket?

– Engem a politika abszolúte nem érdekel. Én ’56 óta utálom az oroszokat például. Azt is el tudom mondani, hogy miért. Akkor voltam hétéves gyerek, és fönt voltam a kastélyban a Kiscelli múzeumnál, mikor az oroszok támadtak, ott az emléktábla. Komoly harcok voltak, finom munka volt, egy pár harckocsi kiégett a Kiscelli lejtőn a „tavarisoknak”, de lőttek ők is becsületesen. Én meg addig rimánkodtam a tüzérnek, hogy hadd süssem el az ágyút, hogy végül meghúztam a madzagot, és az Amfiteátrum mellett volt a nyersolaj gyár, annak eltaláltam a kéményét, leesett a fele, az oroszok is az „Amfi”-ban voltak. Később menekülni kellett, az oroszok nagyon megszorongattak minket… Szabálytalanok voltak. A balhé után mentem föl, az erdőben fölakasztott fiatal srácok tucatjával, ennyire tartották be az oroszok a genfi egyezményt.

– Milyennek szeretné látni a jövőt, a jövő társadalmát?

– Mindenki egyformán kapjon, mindenkinek egyformán jusson, mást nem tudok elképzelni. Mert az egyik embernek milliárdjai vannak, a másiknak meg 10 Ft-ja se? Egy kicsit szabálytalan ez a beosztás! Nem kellenek a milliárdok, de a napi megélhetésem meglegyen, 1-2.000 Ft naponta, aztán csókolom. Akinek milliárdjai vannak, hogy nem becsületes úton szerezte, az hétszentség, mert a nagymama, nagypapa annyit nem dolgozott, hogy ennyi pénzt összekapáljanak.

– Van még valami kiegészítése?

– Nagyjából felvázoltam a dolgokat. Mondjuk, azt nem mondtam el, hogy mindent hoztam, csak harckocsit nem, mert nem bírta el az úszódaru.

Az interjút Kiss Géza készítette
Az interjú készítője köszönetet mond Müller Péter Sziáminak az inspirációért

---

A Csillagszálló májusi, a városi közlekedésről szóló számának (a Beszédes Közlekedési Viszonyoknak) a szépirodalmi részét, a Csillagszemet, egy Bródy Sándor-novella indítja, amelyet Békés Pál, Péntek Orsolya és Csikós Attila egy-egy novellája követ. Ebben a számban Kemény István Élőbeszéd című kötetét Tamás Zsuzsa ajánlja, a kötetből versek is olvashatók a lapban. A Nézőtérrel szemben sorozatban Forgách Andrással, a sikeres drámaíróval Györe Gabriella beszélget. Csillagpor rovatunkban Legát Tibor felül a Magic buszra, Schüttler Tamás megidézi Füttyös Gyuri jellegzetes alakját a ’70-es évekből, Jászberényi Sándor lebuktatja az ellenőröket, Turcsányi Sándorral pedig végignézzük a közlekedős filmeket. A Csillagporban Ligeti György szociológus mesél nekünk a villamoskultúráról itthon és külföldön, Kempf Zita és Wavrik Gábor beültet minket két járat között a gazdagréti (sofőr)tartózkodóba, Kiss Géza pedig újra meginterjúvol egy hajléktalant, ezúttal a „hajósembert”. A számot szokás szerint a Kicsi Csillag, azaz a gyerekoldalak zárják mesével és könyvajánlóval. Az írásokat Martus Éva BKV ihlette grafikái kísérik.