Reform nélkül nem lesz nyugalom

További változásra, és nem nyugalomra van szükség. És ha nem csináljuk meg a biztosítási reformot, nem lesz nyugalom, és kormányzati siker sem - nyilatkozta lapunknak Horváth Ágnes egészségügyi miniszter.

- Miniszterként szerdán vett részt először a kormányülésen, változott valami?

- Semmi. Ugyanaz történt, mint eddig mindig, amikor a miniszter helyett vettem részt a kormányülésen. Még abban sem vagyok biztos, hogy megtörtént a névtáblacsere, vagy még Molnár Lajos neve volt-e odaírva.

- Meglepte, hogy egykori főnöke bedobta a törülközőt?

- Azt tette, amit az adott helyzetben a leghelyesebbnek érzett. A döntését sajnálom, jó miniszter volt, büszke vagyok, hogy vele dolgozhattam.

- Kapott tanácsokat tőle? Irányítja a háttérből a biztosítói modellváltást?

- Tanácsot is kaptam, és jólesett, hogy a miniszteri eskü után gratulált. A napi munkában már nem vesz részt, az ő munkája lezárult. A biztosítói modellváltás a tárca leghangsúlyosabb feladata, de arra nem tudok felelni, hogy ebben a munkában Molnár Lajos az SZDSZ oldaláról milyen mértékben vesz részt. Remélem, vállal feladatot, mert tudására szükség van.

- A sajtó - még a kinevezése előtt - azon élcelődött, hogy keresik az ön szabad demokrata gyökereit. Kihez vagy mihez kötődik a pártban?

- Nem voltam párttag, de aki ismer, tudja, liberális vagyok. Amihez leginkább kötődtem, az az SZDSZ egészségügyi programja, a versenyre épülő több-biztosítós modell. Az SZDSZ-t képviselem, s mindazt, amit ők az egészségügyről gondolnak.

- Belép a pártba is?

- Hamarosan.

- Egyébként mi volt a liberális egészségügyről szóló gondolatban annyira vonzó?

- A feladat. Az ország társadalombiztosítási rendszerének átalakítása több mint vonzó. A feladat az, hogy a verseny és a szolidaritás előnyeit-értékeit egyszerre biztosítva jobb egészségügyi rendszert hozzunk létre.

- Mi lesz, ha a liberális értékrendtől jelentősen vissza kell lépni, mert ezt kívánja meg a helyzet vagy a koalíciós partner?

- Az a feladatom, hogy végigvigyük a reformot. Sem a liberálisoknak fontos szabadság és verseny, sem a szocialisták által hangsúlyozott szolidaritás értékeiből nem fogunk visszalépni.

- Szokatlan, hogy egy 33 éves nő miniszter lesz. Hogyan szervezi a magánéletét?

- Az a szokatlan, hogy 33 éves és nő? Az életem szervezését eddig is kézben tartottam. Mindehhez van egy fantasztikus párom, aki stabil hátországot biztosít, és ugyanezt teszi a családom is.

- Sorolt valamit későbbre a miniszterség miatt, például házasságkötést, gyerekvállalást?

- Nem, a házasságkötésben eltökélt vagyok. Megvan az esküvő dátuma, helyszíne, van vőlegényem, aki el akar venni, és akihez hozzá akarok menni. Azt még nem tudom, hogy a nászút fontosságát miként fogom megértetni a miniszterelnökkel, de ahogy magam ismerem, menni fog. Idővel biztosan lesz gyerek is, majd meglátjuk...

- Visszatérve: tudna mondani három közérthető érvet a több-biztosítós modell mellett?

- A biztosítók kikényszerítik a szolgáltatóktól a jobb minőséget. A szebb rendelőt, a gondosabb ellátást. A második: nem változik a járulékfizetés mértéke. Azaz a jobb minőség járulékemelés és többletfizetés nélkül is elérhető. A harmadik: a biztosítók érdekeltek lesznek, hogy minél többen tartozzunk hozzájuk, minél nagyobb legyen a kockázati közösség, a biztosítottak kedvében fognak járni, azaz több szolgáltatáshoz juthatunk, mint most. Megszüntetik a hálapénzt. És aki nem akar biztosítót választani, maradhat az állami egészségbiztosítónál. De a legfontosabb: a járulékainkat nem közvetlenül kapják meg a biztosítók. A pénz először egy Egységes Nemzeti Kockázatközösség Alapba kerül, és onnan, a kockázatokat súlyozva, a biztosítókhoz. Ha ebből az alapból az idős, beteg ember kockázatainak megfelelően több pénzt kap a biztosító, nem érdeke, hogy szelektáljon.

- Vegyünk például két, egymástól nem túl távoli kórházat. Az A-ban festenek, kedvesebbek az orvosok, a B lepusztult, és mogorva a személyzet. Nyilván a "versenyben" a környék összes betege az A-ba tódul, így hamarosan az is lepusztult lesz, mert többen használják, mint ahány emberre tervezték, várólisták alakulnak ki... Ott tartunk majd, mint a verseny előtt a B-ben.

- Nem pontosan, mert a másik kórház majd elkezd gondolkodni: jó-e, ha elmennek a betegei. Az történik majd, hogy a másik kórház is ki fogja festetni a kórtermeit, elkezdenek majd azon versengeni, hogy ki viszi oda a jobb sebészt. Ha nemcsak a menedzsment, hanem a teljes rendszer elvárja a minőséget, B-nek lépnie kell. És meg kell szűnnie a hálapénznek. A beteg helyett ugyanis a biztosító veszi a szolgáltatást, ő alkuszik az árról. S ha mindemellett a beteg nem volt elégedett, a biztosító fölmondja a szerződést, keres jobb szolgáltatót az üzletfelének.

- Miből lesz haszna a szolgáltatást vásárló biztosítónak?

- Természetesen a közpénzből, úgy, hogy azt hatékonyan költi el. Ám ez a profit csak szabályozott módon szerezhető meg, és a szabályozásában az államnak van felelőssége. És ha jobb az ellátás, miért fájna az a néhány százalékos profit?

- Mert kiszolgáltatottá teheti a beteget, és könnyen előfordulhat, hogy díjemeléssel vagy más módon, például szolgáltatásszűkítéssel, de tőle szedi be a biztosító a profitot.

- De az elején épp azt mondtam: nem kell több járulékot fizetni.

- Meddig?

- Ezt nem tudom, mert nyilván azon is múlik, hogyan alakulnak a demográfiai viszonyok. A központilag beszedett járulékok mértékéről továbbra is a parlament dönt. Tavaly például az Országgyűlés megemelte, holott nincs is több biztosító. Németországban, ha a jövőben is meg akarják tartani az ápolásbiztosításban a jelenlegi színvonalat, a jövedelmek 25 százalékát kellene járulékként beszedni. Ez a veszély Magyarországon is valós.

- Mi lesz, ha ezek a szervezetek felismerik, hogy egyszerűbb a szolgáltatást szűkíteni, olcsó minőséget adni, mint bajlódni a minőség-ellenőrzéssel?

- Ezt eleve tiltja majd a jogszabály. Szolgáltatást nem lehet szűkíteni, az államnak erős ellenőrző szerepe van, az Egészségbiztosítási Felügyeletnek az lesz a dolga, hogy őrködjék, és védje a biztosítottak érdekeit. Nem igaz, hogy a biztosítók érdeke, hogy ne gyógyítsák a beteget. Az érdekük, hogy a mai betegséget jobban gyógyítsák, mert ha nem, később sokkal többe kerül. Ezért is hatékonyabbak a megelőzésben az állami programoknál.

- Mi lesz a legnehezebb pontja az egyeztetésnek?

- Annak cáfolata, hogy már nem további változásra, hanem nyugalomra van szükség. És ha nem csináljuk meg a biztosítási reformot, nem lesz nyugalom, de nem lesz kormányzati siker sem.

- Kórházi vezetők szerint júliusra bedőlhet a kórházak harmada, köztük állítólag lesznek súlyponti kórházak is. Készül erre valamivel?

- A bedőlésre hadd mondjak egy számot: kiderült, hogy a szerkezetátalakítás után az egy kórházi ágyra eső bevétel húsz százalékkal lesz több. Mindenhol.

A biztosítók érdeke, hogy jobban gyógyítsanak
A biztosítók érdeke, hogy jobban gyógyítsanak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.