Az alkotás, a játék és az esélyegyenlőség napja

Az Eötvös Loránd Egyetem Pedagógia és Pszichológia Karának hallgatói önkormányzata az idén először rendezte határozott tematika mentén – hagyományteremtő céllal – kari napjait. Így vehettek részt az elmúlt héten szerdán – az alkotás napján – művészeti programokon, workshopokon, beszélgetéseken és egyetemi társulatok színielőadásain a hallgatók. Másnap az esélyegyenlőség éve jegyében rendezték meg az Esélyegyenlőségi napot, ahol civil szervezetek állítottak standokat a Kazinczy utcai épület aulájában.


– Igazából emiatt jött létre az egész rendezvény – mondja Korolovszky Júlia, a szervezők egyike. – Itt a PPKn, különösen nagy figyelmet szentelünk a szervezetek rendszeres együttműködésére. Az idejárók szociálisan sokkal érzékenyebbek, emiatt éreztük úgy, hogy az emberek mindennapi küzdelmeinek bemutatása különösen nagy érdeklődésnek örvend majd.

A rendezvény ideje alatt a kar nem adott a hallgatóknak szabadnapot, de a szervezők ezt nem is bánták, remélték, hogy így még többen odavetődnek majd. A tolongás nem volt túl nagy, sem ezen, sem a játék és a mozgás napján, pénteken és szombaton. Talán majd jövőre a fiatalok szívesebben töltik az idejüket például reklámfilmet forgatva, kerékpározva, társasjátékozva, vagy többen kölcsönöznek hajléktalan embert az élő-könyvtárból.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.