Műsorváltozás
Az új korszak ugyanis már beköszöntött, állami beavatkozás nélkül - de azt is mondhatnánk, hogy az állam erőfeszítései ellenére.
Az EU 2012-ig szabott határidőt a tagállamoknak az átállás befejezésére, akkor az analóg sugárzású földi adókat le kell kapcsolni. Magyarországon az állam deklarálta, hogy a folyamat menetrendjét a jelenlegi szereplőkkel kívánja megvitatni - vagyis azokkal, akiknek jó pénzért monopoljogot adott a kereskedelmi műsorok sugárzására. Márpedig nekik a legkevésbé érdekük a digitális átállás. Az ugyanis élesebb versenyt jelent - ráadásul milliárdos beruházások árán, hiszen a digitális technikát még be is kell szerezni.
Az érdekeltek (vagy inkább érintettek) láthatóan időhúzásra játszanak, csakhogy az idő nem nekik dolgozik, ugyanis történt egy előre nem tervezett műsorváltozás. A földi sugárzást immár a háztartások kevesebb mint egyharmada használja - a többség kábelen és műholdon tévézik, részben már ma is digitálisan -, a majdani verseny tehát a lakosság legkevésbé fizetőképes harmadáért (de addigra talán már annak is csak a töredékéért) indul majd be 2012-ben. Ráadásul közben viharsebesen terjed az internetalapú (IP) televíziózás, amely mindenféle frekvenciakorlátot és állami beavatkozást mellőzve digitális csatornák százait zúdítja a nézőre. Az immár akár telefonon is élvezhető IPTV magát a televíziózást is átalakítja, a felülről vezérelt programkínálat (amit a földi sugárzású digitális adás visz majd tovább) a végtelen csatornabőség, valamint az alulról építkező közösségi televíziózás és videomegosz-tás korában tömény anakronizmusnak tűnik.
Az átállást szabályozó törvénytervezet ötpárti parlamenti támogatást igényel. Tegnap négy párt nyilatkozott egyetértőleg, az ötödik, a KDNP nem támogatja a javaslatot. De nem az itt felsorolt kifogások miatt, hanem mert az "nem biztosítja a jelenlegi torz médiaviszonyok felszámolását". Azt talán tényleg nem (vagy nem eléggé), a késleltetés viszont mindennél hatékonyabban konzerválja a jelenlegi adóstruktúrát, legalábbis a földi sugárzásban.
2012-ben a "kertévék" az eddig befizetett koncessziós díjak többszörösével a zsebükben kiszállnak, valószínűleg a televíziózásból is. A digitális sugárzás jogát (vélhetően az állam által reméltnél jóval szerényebb összegért) megvevő új szereplők pedig házimozi minőségben sugározhatják majd világszínvonalú műsoraikat - a jelenlegi tendenciák alapján - a jórészt nyugdíjasokból álló, maradék közönségnek.