A műveiből készült filmek, köztük a Spielberg rendezte Különvélemény a totális ellenőrzés alatt élő szép, új - orwelli - világokat mutatták be, amelyekben például a szem retinájáról olvasták le a személyazonosságot a mindent behálózó térfigyelő rendszerek. Hősei csak úgy menekülhettek meg a biztos haláltól, ha kioperálták a fejükbe rejtett nyomkövetőt, vagy éppenséggel új szemet szereztek be a feketepiacról. Talán nem véletlen, hogy öncsonkításra volt szükség ahhoz, hogy semlegesítsék a mindent legyűrő biztonságérzetet. A rendszer - ha lehet így mondani - nagyképűségét. Amely mindig tudja, hogy ki bűnös és ki ártatlan.

Kamera előtt azonban a legártatlanabb ember is hajlamos furcsán viselkedni. Izzad, vakarózik, pislog. A kamera ugyanis a legnaivabb ember számára is nyilvánvalóvá teszi: van mitől félni. Van mit/kit megfigyelni. És a megfigyeltek közül csak igen keveseknek sikerül a lehetetlen: ideig-óráig sztárokká válhatnak. Manapság ránk is ugyanez a kihívás vár. A lassan kukkoldává előlépő városban sok kicsi BB Évivé vagy VV Majkává léphetünk elő. Csak éppen honor és rajongótábor nélkül. Mintha most ütne vissza a bumeráng: amit annyira élveztünk a sztárocskák megfigyelése közben, azt most a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg. Annyi különbséggel, hogy most a megfigyelők nem lépnek elő a kamerák mögül széles mosollyal, várva az elismerést, a nézettségért járó jutalmat. Saját foglyaink lettünk. A győztes pedig nem visz mindent, nem kap lakást, csinos bankszámlát, csupán az életét kapja vissza. Ha még ráismer.

A Big Brother jellegű műsorok óta semmi sem lehet avíttabb a privát élet bájánál, a mindennapos szeméremnél. A madridi, londoni merényletek pedig nemcsak szentesítették, de kötelezővé is tették a mindent lefedő ellenőrzést. Soha még ennyire nem volt kicsi a világ - sugallták a biztonsági szakértők. A veszély bárhol, bármikor - akár zöldségvásárlás közben is - lecsaphat. A biztonság pedig az a varázsszó, amelyre hivatkozva minden zár, minden "elővigyázatosság" eladható. Hirtelen bemeséltük magunknak, hogy van mitől és miért félnünk, s legszívesebben már magunkra is kamerát szerelnénk, csak ismét érezhessük egy kicsit a régvolt békeidők nyugalmát. Pedig a bűn nem lett se rusnyább, se rafináltabb. Csak túl sok csatornából ömlik ránk. A reggeli bankrablás már az esti híradó vezető híre. Ezt szeretjük, ezért kapcsoljuk be a tévét. Hiszen ezernyi indokot láthatunk, amely kéri és fenntartja a rendszert.

Nem kell jósnak lenni, hogy megjövendöljük, hogy - akárcsak Dick regényeiben - az élet és vele együtt a mindennapos, régimódi bűnözés a holtsávokba húzódik majd vissza. Aztán idővel ezek is eltűnnek majd. Lesz kamera buszon, moziban (infravörös), fürdőszobában. A félelem pedig egyre nő a kamerák számával. Egyre inkább elhisszük majd, hogy eleve bűnös mindenki, csak még nem került az optika elé. S akkor már nem segít rajtunk semmi. Talán egy új vallás, vagy egy jó kis forradalom. Ami azzal kezdődik, hogy a fal felé fordítjuk a kamerát. A mindenlátással kérkedő szemet.