Gyurcsány-Prodi: tokaji az asztalon

Nem olasz, hanem német művész Krisztus a doktorok között című festménye alatt angolul beszélve keresett orvosságot a két ország problémáira, elsősorban az energiaellátásra Romano Prodi és Gyurcsány Ferenc tegnap Rómában.

A megoldás a közös európai energiapolitika. Ennek érdekében Budapest és Róma szakértői azonnal megkezdik a munkát, amelyhez az összes többi érdekelt európai ország csatlakozását várják, hogy az Európai Tanács következő ülésén témaként szerepeljen az ehhez szükséges európai energetikai hálózattal együtt. Nem volt vitás kérdés Gyurcsány és Prodi munkaebédjén: a két miniszterelnök egyetértett az európai alkotmány, vagy ahogyan Prodi fogalmazott, az új megállapodás minél előbbi ratifikálásában, még a 2009-es európai választások előtt, és bejelentették: közös összefogásra törekednek abban is, hogy Szerbia minél gyorsabban az EU tagja legyen. Gyurcsány és Prodi ezt szorgalmazza majd a következő EU-csúcson. Erős és nyitott politikával Belgrád felé és konkrét segítséggel Horvátországnak is. Segíteni pedig most kell - hangoztatta Gyurcsány.

Újságírói kérdésre, hogy milyen belpolitikai tanácsot adna az olasz miniszterelnök magyar kollégájának, Prodi azt válaszolta: már nem professzor, most ugyanolyan kormányfő, mint Gyurcsány, és ugyanazoktól a problémáktól szenved. Közös kihívás országaink fejlődése, és nem választható el az energiaproblémától - mondta Prodi. Gyurcsány hozzátette: Prodival egyetlenegyben nem értettek egyet. Szerinte ugyanis az olasz tokaji jobb a magyarnál. Az ötvenéves Római Szerződés tiszteletére Gyurcsány egy ötvenéves tokajit ajándékozott olasz kollégájának, arra figyelmeztetve, hogy a névhasználat minket illet. Az ebéden ugyanis olasz tokajit szolgáltak fel. Nem szándékosan - mondta Prodi.

A Quirinale-palotában Gyurcsány rövid megbeszélést folytatott Giorgio Napolitano olasz államfővel. A miniszterelnök találkozott az olasz kormánykoalíció fő erejét képező Baloldali Demokraták (DS) párt főtitkárával, Piero Fassinóval is.

A borvita a múlté, Gyurcsány és Prodi a közös energiapolitikán dolgozik
A borvita a múlté, Gyurcsány és Prodi a közös energiapolitikán dolgozik
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.