Pert vesztett a TASZ Gyurcsány Ferenccel szemben

Elvesztette a gyülekezési joggal kapcsolatos szakértői állásfoglalások nyilvánossága érdekében a miniszterelnök ellen indított pert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Fővárosi Bíróságon.

A TASZ jogásza a tárgyaláson azt állította, hogy Gyurcsány hónapokon át tudatosan félrevezette a közvéleményt a gyülekezési jog esetleges felülvizsgálatát illetően, hiszen többször is szó esett az ezzel foglalkozó Tölgyessy Péter vezette bizottságról és a javaslatairól, de a perben az derült ki, hogy ezek valójában nem is léteznek. A miniszterelnök jogi képviselője a tárgyaláson ezt visszautasította.

A TASZ azért indított pert közérdekű adatok nyilvánossága címén, mert januárban a miniszterelnök titkársága elutasította a Tölgyessy Péter vezette szakértői csoport gyülekezési jogra vonatkozó javaslatainak kiadását azzal az indoklással, hogy még nem nyilvánosak.

A miniszterelnöki titkárság elutasító levelében az állt: "A közismert alkotmányjogászokból álló szakértői bizottság a gyülekezésről szóló 1990. évi törvény hatályos rendelkezéseinek vizsgálatát valóban elvégezte, és kialakított álláspontját miniszterelnök úr részére átadta". (A gyülekezési törvény valójában 1989-es.)

A perben a TASZ jogásza elmondta azt is, hogy 2007 februárjában az MSZP honlapján a miniszterelnök egyik levelére hivatkozva úgy fogalmaztak: "a Tölgyessy Péter vezette bizottság jelentése", a kormányfő kezdeményezésére létrehozott Gönczöl-bizottság pedig még idézett is jelentésében a Tölgyessy Péter vezette szakértői csoport gyülekezési törvény módosítására tett javaslataiból.

Ugyanakkor a perben a miniszterelnök jogi képviselője azzal érvelt, hogy nem is létezett ilyen bizottság, így a javaslatai sem lehettek. Csak arról volt szó, hogy az igazságügyi tárca munkatársai konzultáltak három szakértővel: Tölgyessy Péterrel, Bán Tamással és Ádám Antallal.

Ezzel egybehangzó nyilatkozatott tett a tárgyaláson tanúként Tölgyessy Péter és az igazságügyi tárca alkotmányjogi főosztályát vezető Tordai Csaba.

Tölgyessy a tárgyaláson kijelentette, hogy "semmiféle Tölgyessy-bizottság nem létezett".

A tanú elmondta, hogy a miniszterelnöktől tavaly október végén kapott felkérést és két másik szakértővel novemberben három alkalommal konzultációkat folytatott az igazságügyi minisztériumban, melyeken a tárca államtitkára elnökölt. Közös írásos javaslatot azonban nem fogalmaztak meg.

A TASZ jogásza perbeszédében megjegyezte, nincs ésszerű magyarázat arra az ellentmondásra, ami a bizottság létét vagy nem létét illetően a miniszterelnöki titkárság per előtti levele, illetve a miniszterelnök jogi képviselőjének perbeli érvelése között feszül.

A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében azzal utasította el a keresetet, hogy a kért adat nem létezik.

A szóbeli indoklás szerint a perbeli adatok, egybehangzó tanúvallomások azt támasztják alá, hogy az alperesi érveléssel összhangban nem volt bizottság, így javaslatai sem lehettek.

Ugyanakkor a bíró megjegyezte azt is, hogy az alperes okot adott a perre, amikor a tárgyaláson felhozott indokoktól eltérő magyarázatot adott arra, miért nem adja ki a kért adatokat.

Az elsőfokú ítélet várhatóan jogerőre emelkedik, miután a pervesztes TASZ jogi képviselője azt mondta, hogy nem fognak fellebbezni. A kormány a napokban úgy döntött, hogy a gyülekezési törvény módosítására vonatkozó tervezetet nem nyújtja be az Országgyűléshez, mert az ötpárti egyeztetések azt mutatják, hogy nincs esély az elfogadásához szükséges kétharmados parlamenti többségre.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.