Feszült energiaviták

Tegnap az Országgyűlés gazdasági bizottsága hozzájárult a "lex Nabuccónak" is nevezhető törvénymódosításhoz. Ez lehetővé teszi, hogy ha egy nagy gázszállító cső több uniós tagországon keresztül vezet, abban egy uniós engedéllyel egy központi cégen keresztül lehessen nagy mennyiséget lekötni, ne kelljen az összes tagországgal külön tárgyalni.

Szakértők lapunknak megerősítették: a módosításra kifejezetten a Nabucco vezeték miatt került sor (ez az unió által tervezett vezeték alapozna Oroszországon kívüli gázforrásokra), de a szabály később alkalmazandó az ennek konkurenseként tekintett többi csőre, így az oroszok által építendő Kék áramlatra, illetve a horvátországi Krk-félsziget felől tervezettre is. (Az unió így elvileg meg tudná akadályozni ezek létrejöttét, de tudomásunk szerint ilyen lépés nem várható.)

Hétfőn a Kék áramlat- Nabucco vitában az orosz Gazeta tette le a voksát. A liberális lap szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a múlt héten Londonban már elsősorban az orosz energiaellátástól való függetlenedést hangsúlyozta. Ez szerintük azt jelenti, hogy uniós és amerikai nyomásra elpártoltunk az Kék áramlattól, és immár a Nabucco mellett állunk. Felhívják a figyelmet, hogy ez ellehetetlenítheti a tervet. Orosz forrásaink megerősítették: a miniszterelnök kijelentését nem értelmezik a Kék áramlat elleni fellépésnek, és továbbra is vizsgálják a magyarországi nyomvonal lehetőségét. (Az azonban már korábban kiderült, hogy a fő útvonal Szerbián keresztül valószínűleg elkerüli hazánkat.)

A Nabuccónak lökést adhat a tervezést vezető osztrák OMV hét végi bejelentése, miszerint több tízmilliárd dolláros gázkitermelési megállapodást kötött Iránnal, a Nabuccón szállítandó gáz egyik fő tervezett forrásországával. Más kérdés, hogy a terv fölött bábáskodó uniós vezetők szerint Irán jelenlegi politikája mellett az ügyben nem tárgyalópartner. Tegnap egyébként egy OMV-illetékest idézve elterjedt, hogy az osztrák cégnél újra fontolgatnák az összeolvadást a Mollal. Ezt aztán mindkét fél cáfolta. (M. I.)

Tegnap folytak a viták áramfronton is. "Kormányzati forrásokra" hivatkozva felröppent, hogy a parlament mégse fogadná el július 1-jei hatállyal az árampiac felszabadítását, pedig erre uniós belépésünkkor kötelezettséget vállaltunk. (Mellesleg a gázéra is.) Értékelések már korábban megemlítették: a liberális gazdasági tárca gyors lépéseket szorgalmazó elképzeléseit a szocialisták akadályozhatják. Podolák György, az energetikai albizottság szocialista elnöke azonban lapunknak ezt cáfolta. Szerinte a szabályok továbbra is meghozhatóak július elsejével - igaz a tényleges piacnyitás csak jövő év elejétől várható. Voksát azonban az egységes energiapolitika elfogadásához köti, aminek egyelőre nem látja jelét. A folyamat elvileg a következő néhány hónapban befejezhető, de nem szeretnének kapkodni - jelentette ki.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.