Veres szerint "fehéredik" a gazdaság

Veres János szerint az utóbbi hónapok foglalkoztatási adatai azt mutatják, hogy hatnak azok a kormányzati intézkedések, amelyeket a gazdaság kifehérítésére, az adófizetői bázis kiszélesítésére hoztak.

A pénzügyminiszter hétfőn a Magyar Televízió Napkelte című műsorában ennek alátámasztására utalt arra, hogy a foglalkoztatás olyan ágazatokban emelkedett az elmúlt hónapokban, mint az építőipar, ahol 20 százalékos volt a növekedés, vagy a szolgáltatói szektoron belül a kereskedelemben és az ügynöki tevékenység körében. Ez utóbbi két terület az, ahol a pénzügyminiszter szerint színlelt szerződések szűntek meg nagy számban és a kifizetések a legális szférába kerültek.

Veres János szavai szerint kilenc, a legális foglalkoztatást ösztönző intézkedést hoztak. Ezek közül kiemelte azt, amely szerint februártól elektronikus módon be kell jelentenie az új foglalkoztatottakat a munkáltatóknak.

A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy részben ezen intézkedések révén sikerült elérni azt a 17 év óta nem tapasztalt állapotot, hogy az egészségügyi kassza egyensúlyban van, sem a bevételei nem maradnak el a tervezettől, sem a kiadásai nem haladják meg azt. Utalt arra is, hogy a legálisan adózók bázisának szélesítése teheti lehetővé az adóterhek csökkentését. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.