Gyurcsány a leglényegesebb ügyekben - az ő definíciója szerint - balra rántotta a kormányt. Nem tudni, hogy emiatt shakespeare-i sors jut-e neki. A legnagyobb mesélő is április 23-án született, de ötvenkét év múltán e napon is halt meg. Kérdés, hogy Gyurcsány túléli-e akár csak a következő választási április 23-át, vagyis maradt-e esélye arra, hogy még egyszer maga felé fordítsa a közvéleményt.

Nem az őszödi szivárgás volt a fordulat. Korábban döbbentek meg az emberek. A Gallup felmérése szerint kétharmaduk el sem tudta képzelni, hogy olyan nagyságrendű változások következnek, mint amekkorákkal a nyári Gyurcsány-csomag járt, pedig akkor még nem is érzékelték az ikreket, a tan- és vizitdíjat, és az egészségügyi reformot a maga nagy természetével. Az új ciklust tekintve első látásra kiszerettek a miniszterelnökből, aki ezt előre be is mondta, azzal, hogy a sokkhatás elmúltával a beteg majd megnyugszik, sőt, gyógyulni kezd. Ebbe a helyzetbe viszont alaposan belerontott a beszéd. A beteg nehezebben gyógyul, ha nem hisz orvosának. Az orvos ideges lesz, ha látja, hogy a páciens ellenséges. Pedig Gyurcsány még első miniszterelnöksége előtt megírta, hogy mire készül. A szocialisták a Merjünk baloldaliak lenni című program ismeretében választották őt 2004-ben. Ebben az szerepel, hogy az már nem baloldaliság, hogy az emberek zsebét akár segítő, akár kábító szándékkal megtömködik. Gyurcsány visszatérően Tony Blairt idézte, aki szerint a világ baloldali pártjait egyetlen szál köti össze: a status quo megváltoztatásának állandó szándéka. Mert tudják, hogy a legbefolyásosabb társadalmi csoportok minden intézményrendszert előbb-utóbb önnön képükre alakítanak át, és önnön befolyásukra használnak fel.

Ezért akart a második Gyurcsány-kormány is nekifogni a közigazgatás, az oktatás és az egészségügy átalakításának. Az erősek pozícióinak megbontása érdekében. Csakhogy egyelőre képtelen megértetni még a sajátjaival is, hogy nem a pénzt fogja, hanem új politikát folytat. Pedig erre indult az egészségügyi reform, erre Hiller István is a tandíjjal, de ezt egyelőre inkább csak ők tudják. Ha becsülik őket a baloldalon, még nem ezért. Amennyi támogatás megmaradt e viharos esztendő után, az nem annyira a baloldali új merészség mozgósító erejének köszönhető, hanem a mindenáron első menetes kiütésre utazó Fidesz iránti ellenszenvnek.

A kormányfő megírta, hogy a politikában eljött a posztmodern ideje, amely "is"-ekben gondolkozik. Csakhogy posztmodern boksz nincs. Az a vagy-vagy világa. A kettős KO szinte kizárt. Máskor Gyurcsány elismeri, hogy az országban jórészt premodern állapotok uralkodnak. Ha így van, meg kellene állnia a pre és posztmodern között félúton, a valóság közelében, valahol a tiszta modernizációnál, az ő értelmezésében vett baloldaliságnál.

Egy év után a kormányfő a közvélemény-kutatók szerint KO-vereségre áll. Eközben a nyilvánosságban már-már üldözötté válik, míg az intézményi világban energikus egész pályás átalakító. E kettőség nem tartható. Valamelyik ágat a másikhoz kell hajlítani.

Nem kockáztat sokat a kormányfő, ha hallgat önmagára, és mer baloldali lenni. És közben nem felejti el, hogy nem elég baloldalinak lenni, annak is kell látszani - sőt: láttatni.