Ki puffog, ki teker

Nna, kapjuk föl gyerekek, mert idő van! – szervezkedik egy pocakos apuka a városligeti réten, a Critical Mass (kritikus tömeg) hagyományos bringaemelő záróaktusára készülve. A mutatvány nem mindenkinek sikerül, így az emelkedő kerékerdőben néhány kar megremeg, néhány bringa pedig a földön marad.

Emeljünk inkább szimbolikusan, javasolja egy a fűben békésen sörözgető srác a társának, s miután láthatóan többen a könnyebbik ellenállás útját választották, a kerekek mellett jó néhány sörösüveg is megcsillan.

A bringás felvonulásra, amely idén is gyakorlatilag körbeérte a fővárost, a legváltozatosabb eszközökkel érkeztek: triciklitől a tolószékig, a görkoritól a riksáig. Egy élelmesebb versenyző kutyával a nyakában tekert végig a városon, mások zászlókkal és tülkökkel demonstráltak az élhetőbb városért.

A többség most is bulizni jött, viszonylag szűknek tűnt (mármint a több tízezres tömeghez képest) a tüntető kemény mag.

Az autósok egy része a bolondoknak kijáró, elnéző mosollyal, mások ijedt dudálással nyugtázták azt, hogy – ahogy egy buszsofőr fogalmazott – "az alternatívok már megint megbénították a várost".

Hasonló mértékű toleranciát tapasztaltunk a bringások részéről az autóstüntetők fogadtatásánál. Az idén először ugyanis az ellenoldal is hallatta hangját. Az Emberibb parkolásért mozgalom hét gépkocsival vonult végig Budapesten a Föld napján, a bringás-felvonulást megelőzve.

Igazából nem is két szembenálló táborról van szó, elvégre mindkét fél egészségesebb környezetben kíván élni, bár az autóbarátok követelései meglehetősen szerteágazóak: a parkolási rendszer brutalitásától a dugódíjon keresztül a "bringás erőszakokig" bezárólag, sok minden ellen demonstrálnak.

A Deák tér környéki parkokban piknikezők döbbent tekintete arról árulkodott: az üzenet nem nagyon jött át, hiszen a civilek számos programmal készültek a Föld napjára, a buszfestéstől a dobolásig, de a kipufogó, mint tüntetési eszköz, nekik valahogy nem jutott eszükbe.

(A NOL-t Nyusztay Máté tudósította)

Föld Napja - Critical Mass kerékpáros felvonulás
Föld Napja - Critical Mass kerékpáros felvonulás
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.