Eheti műtárgyunk rendhagyó darab: nem körbejárható térplasztika, szobor, ahogy megszokhatta, az oh Nyájas Olvasó; így aztán megtapperolni se lehet, mert, mint képünkön is látható, igen hosszú, hegyes vasak védik az illetéktelen kezektől, plusz még egy jó magas bárszék is kellene. Ezt csak távolról lehet csodálni, mint a sixtusi kápolna freskóit vagy mint annak idején azt a szemüveges embert, nem jut eszembe a neve, a toronyház oldalára kitett gigantposzteren, na, hiszen tudják. 

Elsőre sima alkalmazott grafikának látszik, amit látunk, valaki megkért valakit, hogy írja ki, mettől meddig mi folyik a szép ívű ablak megett, slussz, passz, de a produkcióban  annyi az invenció hogy ordít: ez bizony művészet, a javából.

A mester gondosan kimunkált koncepció alapján dolgozott: megpróbálta visszahozni azokat az időket, tehát a késői  '50-es, korai '60-as éveket, amikor a hirdetett tevékenység minálunk a virágkorát élte. Alapos, meggyőző munka, a szemlélő valóban az ötvenes-hatvanas évekbe álmodja vissza magát a műtárgyat mustrálgatva. És álmodni jó.

Mert az ember elképzeli a régi tánctermet, a Vörös Október Ruhagyár remekbe szabott öltönyeivel, a Valentyina Tyereskova érdemrend a koszorúval kitüntetett Állami Cipő Vállalat kecses magassarkú topánjaival, a dr. Münnich Ferenc Általános Műselyemárugyár lágyan suhogó szoknyáival, az Opera kölnivíz erotikus illatával és az ifjú Darvas Iván portréjával díszített zsebtükökrökkel, melyek kacéran villantak össze az ugyancsak ifjú Ferrari Violetta arcmásával díszített zsebtükrökkel.

Ott vannak azután a színek. Nincs ember, akinek ne a korabeli lokálok ablakaira ragasztott feliratok jutnának eszébe erről a színvilágról, presszó kávé 3,50, bambi szelet 4,-, ahol kis kerek műmárvány asztaloknál, piros és fekete szkáj-puffokon ülve mulatott a pesti nép, a falon az ifjú Darvas Iván 40-szer 40-es portréja mosolygott Ferrari Violetta nem kevésbé ifjú fotójára, miközben csak szállt, csak szállt a Daru cigaretta bódító füstje.

Figyeljünk oda a tördelésre is, mert abból is a korszak köszön vissza, az ilyen megoldás akkor nagyon modern volt, a szakaszosan kigyulladó neonszövegeket idézi, először felvillan, hogy Ott, aztán hogy áru, aztán hogy hon, végül meg, hogy ház, nem biztos, de valami ilyesmi, szóval ez is nagyon el van találva.

Persze a művész nem lenne művész, ha nem árnyalna. Tehát árnyal. Van a kompozícióban egy utalás, amely azt súgja: szép időket éltünk akkortájt, de azért volt egy kis bibi. A zene szó N-je nem véletelenül egy orosz i.

A hét műtárgya a Thököly és a Stefánia út sarkánál, a 7-es busz megállójában tekinthető meg.

Alkalmazott grafika, némi orosz beütéssel