MSZP: a hódmezővásárhelyi reformellenes kampány egy országos terv része

Az MSZP szerint a Fideszhez közeli tanácsadó cég és az adófizetők pénze állt a hódmezővásárhelyi kommunikációs kampány mögött, amikor a mentőben meghalt mindszenti férfit az egészségügyi reform első áldozatának nevezték. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

A tanácsadó cég, amely Várhegyi Attilaé, a Fidesz korábbi pártigazgatójáé, kilencvenezer vizitdíjnak megfelelő összegért, azaz 27 millió forintért adott tanácsokat Lázár Jánosnak, Hódmezővásárhely fideszes polgármesterének - közölte a szóvivő sajtóinformációkra hivatkozva.

Nyakó kérdései

Nyakó István azt tudakolta, "Várhegyi Attila ötlete volt-e, politikai ügyet csinálni egy szerencsétlen beteg halálából, és ha igen, mennyibe került ez az adófizetőknek?".
Mint mondta, ezért a pénzért kapott Lázár János, "hódmezővásárhelyi kiskirály" kommunikációs tanácsokat a helyi kórházzal, illetve a mentőben meghalt férfi esetével kapcsolatban.
A szóvivő Lázár Jánostól azt kérdezte: mikor bont szerződést a Fidesz volt pártigazgatójának cégével, hiszen ma már nem a polgármester, hanem a város presztízséről van szó.
Nyakó szerint az eset átlépi Hódmezővásárhely közigazgatási határát, egy országos terv körvonalai rajzolódnak ki. "A Fidesz terepasztalnak nézi Magyarországot, (...) az önkormányzatokat (...) bevette, most kiskirályságként üzemelteti őket" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a tanácsadói feladatokat "udvari beszállítókra" bízzák.
A politikus azt mondta: a "radikális ellenzék korlátlan hataloméhsége és gátlástalansága" arra figyelmeztet mindenkit, hogy képviselőit nem szabad még korlátozott hatalommal sem felruházni. Az adófizetők pénzével felelőtlenül, saját érdekeiket szem előtt tartva bánnak - fűzte hozzá.
Nyakó a Fidesztől azt tudakolta: "kötelező-e narancssárga önkormányzatoknak udvari, pártközeli cégekkel szerződniük? Hány Fidesz-közeli cégnek adtak csoportos beszedési megbízást?"
Kérdéseit sorolva hozzátette: a Fidesznek van-e további terve a fideszes vezetésű települések leigázására?

Várhegyi állítja: szakított a politikával

Sajtóhírek szerint Várhegyi Attila cégével a Nógrád megyei közgyűlés után a szintén ellenzéki vezetésű Hódmezővásárhely is több tízmilliós médiaszerződést kötött.

Várhegyi a Magyar Rádiónak azt mondta: a politikával évekkel ezelőtt szakított, a vállalkozás a sajátja, a párthoz nincs köze. Az pedig, hogy sok fideszes helyhatóság van a megbízói között, elmondása szerint korábbi kapcsolataiból adódik.

A Várhegyi-cég közleménye: nem "Fidesz közeli", nincs "kommunikációs kampány", nem "udvari beszállítók"

Várhegyi Attila, illetve cége, a Prestige Média Reklámügynökség  Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hódmezővásárhelyi megbízást nyilvános közbeszerzési eljáráson nyerték el, amelyet a  képviselőtestület jóváhagyott, az eljárást pedig senki nem támadta  meg.
A cégvezető hangsúlyozta: a társaság semmilyen politikai párthoz  nem kötődött, és nem kötődik.
Várhegyi Attila szerint nem felel meg a valóságnak a "Fidesz  közeli" cég és a "kommunikációs kampány" megnevezés, továbbá az,  hogy "udvari beszállítónak, pártközeli cégnek" nevezték a társaságot.
"Magam politikai pályafutásom befejezéséről a közvéleményt  tájékoztattam 2006. májusában, az aktív közszerepléstől pedig 2002.  októberében vonultam vissza" - áll a cégvezető  közelményében.
Várhegyi Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, a párt  országos választmányának elnöke, illetve pártigazgató volt, az  Orbán-kormány idején a kulturális tárca poltikai államtitkára.
Várhegyi Attilát 2002. október 7-én a Pest Megyei Bíróság  jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre és félmillió  forint pénzbüntetésre ítélte az 1990-es évek közepén szolnoki  polgármesterként folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni  hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Várhegyi Attila 2002. október 8-án lemondott országgyűlési mandátumáról.

Szijjártó: a szocialisták győződjenek meg a kórházi helyzetről

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője MTI-hez eljuttatott  közleményében úgy fogalmazott: "Azt javasoljuk Nyakó Istvánnak és a  többi szocialista politikusnak, ha már ennyire ráérnek hétvégén,  inkább látogassanak el néhány kórházba és szembesüljenek azzal a  káosszal és pusztítással, amit ott okoztak felelőtlen, hazug politikájukkal."

A Klubrádió azt idézte Szijjártó közleményéből, hogy az MSZP nyilatkozatát az elmúlt időszak legotrombább nyilatkozatának minősítette.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.