Dobra verhetik az Almássyt

A VII. kerületi önkormányzat MSZP-SZDSZ vezetése el akarja adni az Almássy téri Szabadidőközpontot: az erről szóló határozati javaslatot ma tárgyalja a képviselő-testület - hívta fel a figyelmet a kerületi KDNP-frakció.

A szocialista többségű önkormányzat 2005 nyarán pályázat nélkül 10 évre átadta a központ üzemeltetésének jogát egy gazdasági társaságnak, amely vállalta, hogy egy éven belül felújítja az épületet. Ezt máig nem tette meg, ezért a szerződést már több hónapja fel kellett volna bontani. A felbontás olyannyira nem történt meg, hogy a központot ezzel a bérleti szerződéssel terhelten kívánják értékesíteni. Mindez érték alatti eladáshoz vezet, és a kerület elvesztené egyetlen uszodáját - véli az ellenzék.

A VII. kerület alpolgármestere, Devosa Gábor érdeklődésünkre elmondta: a testület nem az eladásról dönt az ülésen, hanem arról, hogy kiírjon-e egy pályázatot, hogy megtudják, volna-e jelentkező a központra. Ha nem lesz aspiráns, minden marad a régiben, ha igen, akkor a befolyó pénzből a Százház utcában - egyebek mellett - egy új uszodát építenének. Az említett gazdasági társaságot csupán részleges felújításra kötelezték - például hangszigetelésre -, amelyet az el is végzett. (B. T.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.