Randevúztak a polgármesterek

Bóka István, Balatonfüred polgármestere lett az év polgármestere - jelentették be a tegnap Pécsett a városi polgármesterek a Szféra Kulturális Szolgáltató Kft. által rendezet XII. randevúján.

Az eseményen a magyar városok több mint hatvan százalékát képviselte az ott megjelent 500 jegyző, alpolgármester és polgármester. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, a rendezvény fővédnöke adta át az elismeréseket: a már említetten kívül az év alpolgármesterének, Gyurcsánszky Jánosnak, aki a főváros XV. kerületében dolgozik, illetve a soltvadkerti Viszkók Zoltánnak, az év jegyzőjének. A kitüntetéseket - csakúgy, mint az előző években - a polgárok szavazatai alapján ítélték oda.

Bóka István lapunknak azt mondta: az elismerésre őt javasló szavazatokban a balatoni régió egységesítésének szándékát látja, valamint a városrehabilitációs program, illetve a Veszprém-Székesfehérvár pólusprogramhoz való kapcsolódás igazolását. Hozzátette: Balatonfüreden minden egyforintnyi uniós támogatásra a befektetők nyolc forint saját tőkéje jut - ez a fejlődés garanciája.

A rendezvénynek különleges vonzerőt adott, hogy helyszíne, a baranyai megyeszékhely, 2010-ben Európa kulturális fővárosa lesz. Tasnádi Péter, Pécs polgármestere a programok során beszámolt az eseményre való felkészülésről.

Bóka István, az év polgármestere
Bóka István, az év polgármestere
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.