Megrendülten és könnyeimmel küszködve állok most önök előtt, és csak megismételni tudom, amit Mészöly Kálmán mondott a repülőtéren az Index szerint: "Elvtelenül mocskos módon megfosztottak minket a lehetőségtől."

Tényleg így van, minden szava pontos, megfosztották őket - Mészölyt, Gyárfást és Kistelekit - a lehetőségtől.

A kísérlet egyébként nagyon bátor és eredeti volt: megpróbálták elhitetni a világgal, hogy Magyarországon van labdarúgás, lehet normális stadionokat építeni, és képesek vagyunk lebonyolítani egy nagyobb szabású rendezvényt.

Engem ez az egész kicsit arra a koreai klónozóra emlékeztet, aki félévente előáll, hogy most éppen farkast, embert, farkasembert vagy dominózó német demokratikus juhászkutyát állított elő epermagból, és akkor néhány napig tőle hangos a suttyósajtó, aztán kiderül, hogy hazudott, de addigra biztos összeszed némi készpénzt, mert nem unja el, nem kerül börtönbe, és nem is vonul kolostorba szégyenében.

A fentebb fel nem sorolt összes többi magyar állampolgár viszont fellélegezhet, hogy - meglehetősen jól körülhatárolható - vállalkozói csoportok nem fognak jelentős mennyiségű közpénzt zsebre tenni, a gazdagok nem lesznek momentán gazdagabbak.

Nagy valószínűséggel a magyar labdarúgók is boldogok, hogy nem mi rendezzük az Eb-t, mert ellenkező esetben idejön egy csomó külföldi tévétársaság, és a kontinens egésze előtt csinálnának bohócot magukból, míg most csak mi röhögcsélünk rajtuk, valamint a máltai tévénézők, de Málta kicsi.

Néhány politikuson és gazdasági sportvezetőn kívül senkinek sem volt érdeke, hogy Európa-bajnokság legyen Magyarországon, hiszen már az ötlet is borzalmas, miért nem rendezünk akkor rögtön téli olimpiát vagy miért nem építünk űrhajót, amely magyarokat vinne a Marsra?!

Azért, mert a feltételek nem adottak hozzá, csórók vagyunk és önveszélyesek, csak akkor hagyjuk abba egy időre a lopást, ha hazudunk valamit.

Nem vesznék el a részletekben, de abba belegondolt már valaki, hogy országszerte rohadnának a baromi drága stadionok a rendezvény után, míg szét nem hordanák téglánként a helyi lakosok? A helyi repülőterekről csúzlival lőnék át a szurkolókat Horvátországba? A vizes Eb is inkább a szégyenről (nem a sportolók részéről) és a rettenetes készülődésről szólt, pedig úszóink, vízilabdázóink és műugróink nagyszerűek, teljesítményük folyamatosan a világ élvonalában van, csak sajnos uszodát nem tudnak építeni, és a politikusok mindig eléjük állnak, amikor nyilatkozni kell.

Nem fogunk Eb-t rendezni.

Az évszázad első felében semmiképpen sem, ha van egy kis józan eszünk, és nem hagyjuk, hogy a szelfszidolozásra mindig érzékeny politikai garnitúrák valamelyike át nem passzírozza, hogy ünnepeltesse kicsit magát.

Rendezzünk első körben egy rendes hazai bajnokságot, mert ami most van, az nevetséges bénázás. Stabilan hozzuk a x-et Málta és Luxemburg ellen, küldjük nyugdíjba az összes kabaréfigurát, aki most a futball környékén tevékenykedik, aztán valamikor a kétezer-negyvenes években kezdjük el fogalmazni a pályázatunkat.

Nincs okunk szégyenkezni a vereség miatt, mert soha egyetlen pillanatig sem volt esélyünk, bármit is mondtak nekünk. Az ilyen határidős dolgokkal az a legnagyobb probléma, hogy csak záros ideig lehet hazudni, aztán jön a valóság (l. választási kampány), amikor óhatatlanul kiderül, hogy bizony nem mi voltunk az esélyesek, még az esélytelenek sem mi voltunk, hanem csak a pompon a kimonó övén, és miután az illetékesek veregették a vállunkat (hogyne, hogyne, nagyszerű pályázat!), s amint kimentünk a szobából, már röhögtek is üvöltve rajtunk.

Nemcsak Gyárfáson, Mészölyön és Kistelekin, hanem mindannyiunkon, de ennyit le kell nyelnünk, mert pontosan ezt jelenti a nemzethez tartozás: pár balfék miatt közös a leégés.