Volt kommunista városok Európa Bangalore-jai

Több kelet-európai volt kommunista nagyvárost Európa Bangalore-jainak nevezi a The New York Times, megállapítva, hogy mind több nyugati cég helyezi ki tevékenységeit Csehországba, Lengyelországba, Magyarországra és Szlovákiába.

 

Az egykori kommunista országok kapkodnak azért, hogy kiszolgálják a nagy multinacionális vállalatokat, amelyek nem restek, egyre inkább célpontnak tekintik a volt keleti tömböt a kihelyezések (outsourcing) terén. Prágáról például már elmondható, hogy nyugati vállalatok fehérgalléros kiszolgáló városává vált, ahová sok nemzetközi korporáció telepítette ki könyvelését, az adatfeldolgozási tevékenységeket, sőt a kutatási-fejlesztési tevékenységek egy részét is.

Míg az amerikai nagyvállalatok Indiát használják "diszpécserközpontként", vagyis oda telepítik telefonos ügyfélszolgálataikat, addig Nyugat-Európa egyre gyakrabban saját hátsó udvara, a volt keleti tömb felé fordul. Az egyik legforgalmasabb amerikai kiszolgáló központ Indiában Bangalore, néhány volt kommunista centrum hasonlóképpen válik Nyugat-Európa Bangalore-jává - írja az újság.

A kelet-európai outsourcing azonban az amerikai vállalatok számára is vonzó, így helyezte ki bizonyos szolgáltatásait a térségbe az IBM, a Dell és a Morgan Stanley.

Robert Brown, a Gartner Dataquest cég szakértője szerint bár a kelet-európai outsourcing értéke az idei 386 milliárd dolláros globális piacnak csak töredékét, mintegy 2 milliárd dollárt tesz ki, az elkövetkező négy évben ez a térség lesz a világon a legvonzóbb a szolgáltatások kihelyezése terén. Várakozása szerint 2010-re Kelet-Európa megszerezheti a kihelyezési piac 30 százalékát.

A The New York Times szerint a volt kommunista blokk egyes nagyvárosait vonzóvá tesznek olyan jellemzők, amelyeknek Bangalore híján van. A legfőbb vonzerőt talán a magasan képzett, több nyelven beszélő munkaerő jelenti.

Az újság csütörtöki gazdasági melléklete szerint az érdeklődés várható megnövekedése révén csökkeni fog az ezeket az országokat a berlini fal leomlása után kínzó munkanélküliség, és megugrik az ingatlanpiaci kereslet az irodaépületek iránt.

Az újság példaként hozza mások mellett azt, hogy az amerikai Morgan Stanley pénzügyi szolgáltató vállalat üzleti-technológiai központot nyit Budapesten. A vállalat már jelenleg is 200 embert foglalkoztat a magyar fővárosban, és az alkalmazottak száma eléri majd a 450-et. A cég szóvivője, Hugh Fraser világossá tette: a magasan képzett tehetséges munkaerő miatt esett a választásuk Budapestre. Mint a lap hozzátette: a nyugatinál olcsóbb áron. Csehországban és Magyarországon negyedannyit keresnek a cégek alkalmazottai mint Nyugaton, Szlovákiában ötödannyit.

Ezt tetézi, hogy a kormányok egyszerűsített adócsomagokat és irodaépítési segélyeket kínálnak. Az oursourcing forrásokért versengő olyan országokkal szemben, mint India vagy a Fülöp-szigetek, ahol kizárólag angol nyelven beszélő munkaerő áll rendelkezésre, ezekben a kelet-európai államokban a helyi nyelveken kívül angolul, németül, franciául, sőt oroszul értő alkalmazottakat is lehet találni.

Az oursourcingra szakosodott Accenture cég rámutatott, hogy a kulcskérdés mindenképpen a nyelvtudás, de számottevő szerepet játszik a stabil politikai és gazdasági környezet, az, hogy ezek az államok az EU és a NATO tagjai. A nyugati cégek nem titkolják, hogy a lengyel, cseh, magyar és szlovák szolgáltató központokat egyben hídfőállásnak tekintik ahhoz, hogy továbblépjenek a lassabb ütemben fejlődő 22 milliós román, a 7,5 milliós bolgár és "valamikor talán" a 47 milliós ukrán piac felé.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.