Demszky odacsapna a vadplakátozóknak
Elege lett Demszky Gábornak abból, hogy vadplakátok borítják a várost, ezért Petrétei József igazságügyi miniszternél levélben kezdeményezte a szabálysértési törvény módosítását - tudatta lapunkkal közleményben a városháza. A főpolgármester - felterjesztési jogával élve - azt szeretné eléni, hogy ne csak a hirdetmény kiragasztóit lehessen büntetni, hanem azt is, aki a plakát elhelyezését megrendelte. "A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis hiába érik tetten a rendőrök vagy közterület-felügyelők a plakátragasztókat, a szolgáltatás megrendelőjét, például a reklámozott koncert szervezőjét, nem tudják felelősségre vonni. Demszky triplájára emeltetné a kiszabható bírság összegét is, mert a jelenlegi, legfeljebb 30 ezer forintos bírságnak nincs visszatartó ereje.
A főváros javaslata szerint aki az engedéllyel kihelyezett hirdetést a reklámozott eseményt követő öt napon belül nem szedetné le, ha ezt nem teszi meg, az eltakarítás költségeit is vele fizettetnék meg. A városháza azt is szeretné, ha a szabálysértési eljárást nemcsak a helyi önkormányzat (vagyis a kerület), illetve a közterület-felügyelet, hanem a rendőrség is lefolytathatná.