Horváth és Fodor hétfőn teszi le az esküt

A hétfői parlamenti ülésnap Horváth Ágnes és Fodor Gábor miniszteri eskütételével kezdődik, amennyiben előtte az illetékes országgyűlési bizottságok meg tudják hallgatni a két jelöltet - jelentette be a házbizottság ülése után Szili Katalin.

A jövő héten kétnapos ülést tart az Országgyűlés, egy héttel később, a május elseje utáni három munkanapon viszont csak bizottsági ülések lesznek - mondta az Országgyűlés elnöke. Szili Katalin elmondta, hogy a május 8-ával kezdődő héttől több háromnapos ülésre is számítani lehet, és a parlament utolsó ülése a nyári szünet előtt június harmadik hetében lesz.

Az Országgyűlés jövő hétre tervezett napirendi javaslatából kiderül, hogy határozathozatal várható a személyi jövedelemadódóról szóló törvény módosításáról, amely szerint a katasztrófavédelemben részt vevők számára az illetékes miniszter által adományozott emléktárgyak - dísztőr, gyűrű - újra adómentesek lesznek. Zárószavazás lesz az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról, amire azért van szükség, mert az Európai Közösségi irányelvei előírják a villamos energia- és a földgázpiac vonatkozásában az elosztóhálózatot üzemeltető társaságok társasági jogi szétválasztását az egyéb engedélyköteles energetikai tevékenységet folytató gazdasági társaságoktól. Hétfőn szavaznak a képviselők a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról is.

Kedden tárgyalja a parlament az Összefogás a Magyar Családokért Országos Egyesület indított népi kezdeményezést, amelyben arra kérik az Országgyűlést, hogy "tűzze napirendjére olyan új törvényi szabályozás megtárgyalását, amely szigorítja a művi meddővé tétel feltételeit". Az alkotmány szerint a legalább ötvenezer aláírással támogatott országos népi kezdeményezésben megfogalmazott kérdést az Országgyűlés köteles megtárgyalni.

 

Persányi elégedetten lép le

Elégedetten adja át Fodor Gábornak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vezetését Persányi Miklós, aki szerint saját maga az elmúlt négy évben szakminiszterként mindent megtett, amit meg lehetett tenni. A leköszönő miniszter egy csütörtöki budapesti konferencián tartott előadásában arról beszélt, hogy megítélése szerint következetesen képviselte a környezet védelmét, a zöldügy érdekében felvállalta a konfliktusokat.

Megjegyezte, hogy a "lobbiérdekek között hajózva" azonban voltak akadályok, amelyeket szakpolitikusként áttörhetetlennek bizonyultak. A nagypolitikánál például nem sikerült elérni, hogy komolyan vegye a zöld értékeket - tette hozzá.

 

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.