A magyarok és horvátok nem csupán a kudarc miatt lehetnek csalódottak, hanem azért is, mert pályázatuk egyetlen szavazatot sem kapott - azaz egyetlen forduló elég volt a döntéshez, hogy a lengyelek és az ukránok 8:4 arányban legyőzzék az olaszokat. Kiderült, a vaskos pályázati anyag és az impozáns prezentáció nem pótolja a valóságot - makettekkel nem lehet nyerni. A döntésben nyilván szerepet játszott az is, hogy a két győztes százmilliós piacot képvisel, míg Magyarországon és Horvátországban alig 15 millió ember él. Befolyásolhatta az UEFA-t sok más körülmény is, magyarázat van elég - akik pedig akarják, akár politikai síkra is terelhetik a fiaskót.

Sorozatban harmadszor bukott el az UEFA előtt a magyar pályázat: a 2004-es és a 2008-as Eb-ért az utolsó pillanatig versenyben voltunk, s mindkétszer a második helyen végeztünk - most szóba sem kerültünk. Önámítás azt hinni, hogy ehhez a magyar futball több évtizedes mélyrepülése, infrastrukturális és morális helyzete nem járult hozzá, hogy nem az általános kép nyomott legtöbbet a latban. Lehet optimizmust és nem lankadó küzdőszellemet sugallni (Gyurcsány Ferenc: "Ne szegje kedvünket a kudarc"; Demszky Gábor, Schmitt Pál: "Nem szabad feladni"), vagy a kormány nyakába varrni az utolsó helyezést - de érdemes volna végre szembesülni a pályákon tapasztalható szomorú valósággal. Kis megkönnyebbülést azért okozhat, hogy nem kell szembesülnünk azzal: mennyire ingatták volna meg a rendezés költségei a konvergencia-programot, az esemény haszna fedezte volna-e a megugró kiadásokat.

Mindenesetre ne feledjük: a hét végén bajnoki forduló.