Németországban több mint száz éve működnek egymás mellett az állami és magán egészségbiztosító pénztárak: a 19. században először a munkásokat, majd az alkalmazottakat biztosították államilag, a közhivatalnokok külön státuszt élveztek. Eredetileg az ő ellátásukra jöttek létre a magánbiztosítók.

"Ám ha ma kellene a többszintű rendszerről dönteni, valószínűleg inkább az állami mellett maradnánk. A magáncégeknek maradnának a kiegészítő biztosítások" - mondta lapunknak a berlini egészségügyi minisztérium egyik szóvivője.

Az állami biztosítottak ma is csaknem tízszer annyian vannak (70 millióan), mint a magánpénztár-tagok (8,4 millió teljes, 7,8 millió "kiegészítő" biztosítást választó). Az utóbbihoz főként a szellemi szabadfoglalkozásúak, az önálló tevékenységet végzők, a közhivatalnokok és azok tartoznak, akik évente legalább 47 ezer eurót kerestek - ezt a korlátot azonban a legutóbbi egészségügyi reform eltörölte.

A magán- és állami biztosítottak közötti "egyenlőtlenségekről", a magánbiztosítók szükségességéről olykor itt is parázs vita kerekedik.

 - Egy magán-biztosított ellátásáért az orvosok és a kórházak is magasabb díjat kapnak, amelyből drágább gyógyszereket, berendezéseket tudnak beszerezni - magyarázta lapunknak Jens Wegner, a németországi magán-egészségbiztosítók szövetségének (PKV) szóvivője. A tarifákat törvény szabályozza, pontosan le van fektetve, hogy bizonyos ellátásért, kezelésért az állami biztosított után járó összeg hányszorosát lehet elkérni (általában 2-3,5-szeres a szorzó).

A legnagyobb állami biztosító (AOK) szóvivője, Udo Barske épp ebben látja a problémát: mivel a magán-biztosítottak ritkábban betegek, az orvosok hajlamosak számos felesleges vizsgálatot is elvégeztetni rajtuk, hogy növeljék az értük járó fejpénzt, ahelyett, hogy a valóban rászorulókkal foglalkoznának. Gyakori kritika, hogy az orvosok előnyben részesítik a magán-pácienseket, bár Jens Wegner szerint ez legfeljebb valamivel hosszabb várakozási időt jelenthet.

A magánbiztosítás előnye, hogy a páciens szabadon választhat orvost és kórházat, és automatikusan a főorvos látja el. Ezzel szemben az állami biztosítottak csak az adott betegpénztárral szerződéses viszonyban álló orvosokhoz mehetnek, akik szükség esetén a két legközelebbi kórház egyikébe utalják be őket. Jobban járnak viszont a családosok, mert az állami biztosítás kiterjed a kiskorúakra és az éppen nem dolgozó házastársra is: tehát előfordulhat, hogy valaki egyszer fizeti a járulékot, de ebből mindjárt a négy-öt tagú famíliát is biztosítja. (A magánbiztosításba legfeljebb a gyerekek "férnek" bele.)

A legnagyobb különbség nem is feltétlenül az anyagiakban rejlik, hanem abban, hogy a magánpáciensek személyre szabott biztosítást köthetnek, míg az államiaknál mindenki egy "általános csomagot" kap (ebben például nincs benne a fogpótlás vagy a betegszállítás, de meg kell fizetni a három éve érvényben levő vizitdíjat is - ezt a magánkasszák átvállalják).

Tény, hogy leginkább a fiataloknak és az egészségeseknek éri meg magánbiztosítást kötniük, különösen, ha némi "önrészt" is hajlandók vállalni: ez épp úgy működik, mint a cascónál. Például jóval alacsonyabb lehet a havi biztosítási összeg, ha az illető egy esetleges megbetegedés esetén ezer euróig hajlandó maga fizetni a költségeket.

Alapvető különbség még, hogy az állami biztosítottak a jövedelmük arányában fizetik a biztosítást (ez most az egymással is versengő állami pénztáraknál a bruttó fizetés 12-14 százaléka), míg a magánpáciensek koruk, nemük, betegségi kockázataik és a kért szolgáltatások függvényében. A kétszintű biztosítás kritikusai ezért a szolidaritás hiányát róják fel a rendszer hibájául.

Más kérdés, hogy a magánpénztárak például tudatosan "spórolnak" az idősebb biztosítottak ellátására: így nem a fiatalok fizetik az idősebbek ellátását (mint az állami rendszerben), hanem mindenki a saját öregkorára takarékoskodik. 2000 óta ezért plusz tíz százalékot kell ráfizetni a biztosítási díjra. Jens Wegner úgy tudja, eddig még egyetlen magánbiztosító sem ment tönkre, de ha ez előfordulna, akkor a többi társaságnak kellene átvennie a pácienseit.

Törvény rendelkezik arról is, hogy a magán-egészségbiztosítók nyereségüket nem fektethetik kockázatos üzletekbe.

Berlin