Fidesz: a kormány állítsa le a Lipót bezárását

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy azonnal állítsa le az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárására tett intézkedéseket. Ezt Mikola István, az egészségügyi bizottság fideszes alelnöke és Balog Zoltán, az emberi jogi bizottság fideszes elnöke jelentette be szerdán a kórház épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.

Mikola István közölte: a Fidesz azt követeli, hogy azonnal állítsák le az OPNI megszüntetésre irányuló kormányzati tevékenységet, és függesszék fel az erre vonatkozó jogszabályt, valamint hívják vissza az intézetbe kirendelt miniszteri biztost,  aki "minden jel szerint" részt vesz az épület és a mintegy 30 milliárdot érő őspark privatizációjának előkészítésében.

A politikus emellett arra szólította fel a kormányt és Országos Egészségbiztosítási Pénztárt, hogy ne szüntesse be egy hónapon belül az intézmény finanszírozását, valamint felvetette azt is, hogy az OPNI-t országos intézetből nyilvánítsák szakkórházzá, így függetlenítve a politikától.

Mikola István hangsúlyozta: az OPNI az egyetlen pszichiátriai szakkórház Magyarországon, amelynek bezárása sok ezer, tízezer, esetleg százezer ember egészségkárosodását okozhatja.

"Ez az intézet a magyar egészségügy egyik fellegvára, szerencsétlenségére nagyon értékes területen és nagyon értékes ingatlanban működik, ez az egyetlen, ami indokul felhozható az  ntézet megszüntetésére irányuló szándékok mögött" - fogalmazott.

Balog Zoltán ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézmény 140 évvel ezelőtt készült alapító okirata szerint, amennyiben 200 évig nem szolgálja a pszichiátria ügyét az ingatlan, akkor az visszaszáll az alapító Schwartzer családra. Mint mondta, a család már megtette a jogi lépéseket ebben az ügyben, vagyis úgy  tűnik, hogy nem is adható el az ingatlan.

Az emberi jogi bizottság fideszes elnöke emlékeztetett arra, hogy kedden a testület ülésén Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa alkotmánysértőnek nevezte azt a módot, ahogyan a kormány át akarja szervezni az intézményt.

Mint mondta, az emberi jogi bizottság a kormánypárti képviselők támogatásával úgy döntött, levélben kezdeményezi az egészségügyi és  az oktatási bizottságnál egy közös albizottság létrehozását az OPNI ügyének kivizsgálására, azonban az egészségügyi bizottság szerdai ülésén Kökény Mihály elnök nem foglalkozott ezzel.
A politikus azt szeretné, ha a helyszínen tájékozódna a három bizottság, de jelezte: ha nem sikerül a közös albizottságot  létrehozni, akkor az emberi jogi bizottság saját ellenőrző  albizottságában foglalkozik majd a kérdéssel.

Mikola István azt is javasolta, hogy az egészségügyi bizottság tartson rendkívüli ülést az OPNI-ban, ahol betegekkel is beszélhetnek, és meghívhatják az intézményből jelenleg még kitiltott sajtó képviselőit is.

Balog Zoltán kitért arra, hogy a jelenlegi helyzetben nem csak a betegek jogai sérülnek, de az is aggasztó, hogy 17 évvel a rendszerváltás után megtiltják a nyilatkozást az intézmény dolgozóinak, súlyosan korlátozva szólás- és véleménynyilvánítási  szabadságukat.

(MTI)

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.