Csak két csiptelen kutyát találtak Erzsébetvárosban

Ráadásul az egyikbe állatorvosi szempontból nem is volt indokolt a beültetés, a másik esetben pedig nem kerületi lakos volt a tulajdonos - tájékoztatott a helyi közrendvédelmi és környezetvédelmi Bizottság elnöke.


Mindössze két azonosító csip nélküli kutyát találtak a közterület-felügyelők Erzsébetvárosban legutóbbi ellenőrzésük során. Az egyikbe állatorvosi szempontból nem volt indokolt a beültetés, a másik esetben pedig nem kerületi lakos volt a tulajdonos - tájékoztatott a helyi közrendvédelmi és környezetvédelmi Bizottság elnöke, Bán Imre.

Mint arról többször beszámoltunk, a VII. kerületben tavaly óta minden ebtulajdonosnak kötelező az állat legfontosabb adatait hordozó mikrocsipet ültetnie kedvence bőre alá. A költségek nagy részét az önkormányzat állja, a kutyásoknak csak a beültetésért kell fizetniük. Eddig kétezer kutyánál végezték el a beavatkozást az állatorvosok.

Bán emlékeztetett: Erzsébetváros volt az első település, amely az Uniós szabványoknak megfelelő állattartást biztosított. A kerület lakói jelezték, hogy az úgynevezett „blöki zacskókra” is lenne igényük, ezért - amint megszületik az együttműködési szerződés a kerület és a fővárosi önkormányzat között - azonnal elkezdik kirakni a zacskókat.

Az önkormányzat úgy tervezi, hogy több módon és eszközzel, - például falragaszokkal, szórólapokkal - tudatja az érintettekkel, hol és hogyan élhetnek a kerület utcáinak, tereinek tisztaságát szolgáló eszközökkel  - tette hozzá Bán Imre.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.