Rejtély-e a "rejtély"?

Jogos a kérdés: rejtély-e a "rejtély"? Mert ami számomra rejtély, lehet, hogy mások számára evidencia, és ez fordítva is igaz. Solymosi Frigyes akadémikus (Szakítópróba?, március 24.) meglepőnek és ugyanakkor jelentősnek nevezte Gyurcsány Ferenc kongresszusi székfoglalójának azt a részét, ahol Kádár János diktatórikus személyiségét elutasítva Nagy Imre mellett tette le a garast.

A Nemzeti Kör tagjának cikkében olvasható, hogy számára "mindig rejtély volt, hogy '56-os forradalmunk fényében, ismerve az azt követő szörnyű megtorlást - közte Nagy Imre és társai kivégzését - hogyan támogathatták oly sokan a mindezekért felelős Kádár Jánost. Hogyan léphettek be a pártba, hogyan vehettek részt a társadalom félrevezetését célzó pártmunkában, hogyan fogadhattak el különböző politikai tisztségeket?", majd néhány sorral lejjebb: "Azt ugyanis csak kevesen állíthatják, hogy hittek az eszmében (...)".

Az "ismerve" egyidejű határozói igenév elhomályosítja, hogy ki, mikor, milyen körülmények között ismerte meg a szörnyű megtorlásokat. Emlékezetem szerint Nagy Imre kivégzéséről - másnap - pár soros közlemény jelent meg. Később néhány "ellenforradalmár" kivégzéséről is hírt adtak. De arról csak a rendszerváltás után értesülhetett az ország közvéleménye, hogy a Kádár-korszak első éveiben több embert végeztek ki, mint Haynau rémuralma idején.

Ha az akkori körülményeket figyelembe véve vizsgáljuk a kérdést, árnyaltabb a kép, mint amit Solymosi Frigyes leír. Az idősebb nemzedék tagjai emlékeznek arra, hogy a forradalom leverése utáni években kevés híve volt az MSZMP első emberének. A szocialista táborból érkezett segítség, a konszolidáció eredményeképpen évről évre javult az életszínvonal, és a 60-as évek elején éppen Kádár szájából elhangzott a bibliai mondat: Aki nincs ellenünk, velünk van. Felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek nem jelentett vízválasztót az 1956-os forradalom.

Árnyaltabban fogalmaznám meg a pártba való belépést is. Hogy hányan hittek az eszmében, nem tudom, néhány tényt azonban megemlíthetek. Ismertem olyan fiatal értelmiségieket, akik akkor és később is hittek az eszmében, de látva az elmélet és a valóság ellentmondásait - ki előbb, ki utóbb -, kiábrándultak az ideából. Őket most hova soroljuk: a hívők vagy a kétkedők közé? Olyan fizikai dolgozókkal is találkoztam, akik nem hittek semmilyen eszmében, ők csak több kenyeret akartak, és kaptak. Őket milyen kategóriába soroljuk? Azokról sem feledkezhetünk meg, akik karriert akartak építeni: párttagsági könyv nélkül csak kivételes esetben lehetett vezető beosztásba kerülni. Magam sem hiszek abban, hogy némelyek azért léptek be a pártba, hogy ott bomlasztó tevékenységet folytassanak. Az viszont állítható, hogy az érdekszövetségen belül voltak olyanok, akik kritikusan szemlélték a párt tevékenységét. Ezek egy részét ki is zárták.

A leegyszerűsítés még ma is gyakori, hiszen S. F. is - igaz, feltételes módban - úgy fogalmaz: ha sikertelen lesz Gyurcsány politikája, párttársai "kihátrálnak mögüle, és visszavonulásra késztetik". Ebben a mondatban az a gondolat sejlik fel, hogy a reformok sikere csupán egy embertől függ. Szerintem akkor vagyunk tárgyilagosak, ha azt is leírjuk, hogy a reform, a felzárkózási program megvalósításának lehetősége a magyar gazdaság számára létkérdés. Az ország előtt álló feladat komplexebb, a realitása nagyobb, mint amit a Solymosi Frigyes által vázolt rejtélyes jövőkép sugall.

Pásztor Bertalan

Dunaújváros

Fedezzük fel Kárpátalját!

Az utazási kiállításon meglepődve tapasztaltam, hogy Kárpátalja nem volt "jelen", pedig bizonyára sokan kíváncsiak e hozzánk közeli és érdekes vidékre. Elgondolkodván ezen jutott eszembe az, hogy a kormányfő a magyar-magyar találkozón a határon túliak támogatására racionálisabb megoldást helyezett kilátásba a jövőben. Ezt személyesen is megerősítette beregszászi útján. Ennek lényege az, hogy ezután a "rászorultság elve" fog érvényesülni, azaz többet kap, aki szegényebb. Az e kategóriába tartozó Kárpátalja is például. Ekkor "esett le nekem a tantusz", hogy miért is nincs itt kiállítóként kárpátaljai programot kínáló ottani szervezet vagy netán tehetősebb magánvállalkozó.

Nyilván azért, mert nincs pénzük arra, hogy kínálják "magukat". Pedig van mit kínálniuk, s tesznek is azért, hogy aki felkeresi Kárpátalját, annak legyen hol aludnia, mert a falvakban, a határ közelében, ragyogóan működik a falusi turizmus. A vendégszerető gazdák komfortos házaiban szálláshely van, s kitűnő reggeli és vacsora is velejárója a vendég fogadásának. Az sem elhanyagolható, hogy ez szolid áron érhető el. Ennek ellenére sajnos kevés az oda induló vendég. Mi itt, akiknek szinte csak a szomszédba kell menni, hogy Kárpátalját "megcsodáljuk", azzal is segíthetünk e derék magyaroknak, ha úti célként ezt a vidéket keressük fel. Van mit felfedeznünk, hiszen e vidék természeti szépsége, kultúrája honi történelmünknek gyönyörű szelete.

Dombóvári István

Nyíregyháza

Hiányos szertárak

Nagy érdeklődéssel olvasom a XXI. századi iskola bemutató eszközéről, a digitális tábláról szóló cikkeket. De szeretném felhívni az illetékesek figyelmét arra, hogy az oktatás modernizálására és minőségi javítására fordított forrásokból a természettudományok oktatásának XIX-XX. századi eszközeire is juttatni kell, mert számos középiskola fizikai és kémiai szertára már régóta hiányos, és az eszközök nagy része olyan állapotban van, hogy néha teljes délutánokat vesz igénybe az órákra való előkészítésük.

Abban a gimnáziumban, ahol annak idején tanítottam, 3 fizika-szakfelügyelő volt a testületben, és kísérleteket jóformán csak ők mutattak be.

Meg kellene határozni, hogy melyek azok az eszközök, amelyek semmiképpen sem nélkülözhetők, és ezeket az országos szükségletnek megfelelő mennyiségben fel kellene újítani vagy újonnan beszerezni.

Ez a probléma égetően aktuális, mert a középiskolások szükségesnél kisebb része jelentkezik műszaki felsőoktatásra. Ennek egyik oka, hogy a középiskolai órák eszközök, kísérletek híján nem elég érdekesek.

Gergely Péter

ny. tanár, Budapest

A Fidesz-politikusok - különösen Orbán Viktor - előszeretettel nevezik posztkommunistának az MSZP-t. (A jobboldal régi rossz szokása szerint tudatosan összemosva a kommunizmust a sztálinizmussal.) Ugyanakkor épp a Fideszben már eddig is megjelent a sztálinizmus három jellemző vonása: a kritikátlan, áhítatos személyi kultusz, a megkérdőjelezhetetlen egyszemélyi vezetés és a politikai narratíva meg a politikai gyakorlat éles szembenállása. Most megjelent náluk a sztálinizmus egy negyedik jellemző vonása is: az "éberség", a belső ellenség keresése, a "belső ellenséggel", vagyis a potenciális politikai konkurenciával való kíméletlen leszámolás. Melyik pártot is nevezhetjük akkor posztsztálinistának?

Válas György

Budapest

Marosán György rendkívül érdekes cikkében olvasom (A globálkapitalizmus védelmében, február 23.), hogy "(...) Egy évszázad alatt, 2000-re Magyarország egy főre jutó GDP-je több mint nyolcszorosára (!), 13 900 dollár/főre nőtt". M. Gy. említést tesz arról is, hogy az 1940-es évek végén "rendszert váltó" szocialista országok fejlődése lelassult, infrastruktúrája elmaradt, társadalmaik merevebbekké váltak. A szerző figyelmébe ajánlanám a KSH 2001-ben megjelent Századok statisztikája című kiadványát, amelyből kiderül, hogy a növekedés szinte maradéktalanul ebben a "lassuló", 1950-1990 közötti időszakban következett be. A kiadványból megtudhatjuk azt is, hogy a II. világháború előtt "a társadalmi mobilitás gyenge volt", az ezt követő évtizedekben azonban "erőteljes mobilitási folyamatok zajlottak". Lehet, hogy 1990 előtt is globálkapitalizmus volt Magyarországon, avagy "a normális kerékvágásnak" mégis inkább az ezt megelőző időszak felelt meg?

Kerekes Ottó

Budapest