Ez történt a békés Szigligeten, vagy valami ilyesmi, amennyire a hírekből követni tudtam, tudniillik éppen az ország másik végében voltam, konkrétan Mindszenten, nem, nem az Egészségügyi Reform Első Halálos Áldozata (EREHÁ) ügyében, hanem rokoni szálak, de ha már szóba került ez az egészen felháborító kamu, ami nagyon jól illusztrálja a politikai kommunikáció erkölcsi és szellemi nívóját, elmesélem, hogy a hét végén is meghalt egy mindszenti, az eset sokkal drámaibb, mint az országos üggyé küzdött EREHÁ, csak ez nem volt alkalmas arra, hogy egy kis mesterséges színezék hozzáadásával előállítsanak belőle valami szavazatszerzéssel vagy népszerűségi pontokkal kecsegtető műbalhét.

Nem egy makacs, kórház helyett a kocsmába kívánkozó faluszéli (tudom, város) alkoholista halt meg, hanem egy ambiciózus vállalkozó, aki olyan beruházás végén volt éppen, amelyhez fogható mostanában helyi erőből nem nagyon indult arrafelé, hatalmas műhelyt épített, mindenféle euroszabványoknak megfelelőt, de a hét végén egy másodperc alatt összeesett, és már hiába jött a mentő, rögtön kettő is, mert most már Mindszentre párosával jár a mentő (így lesz még talán egy hétig), azon se lepődött volna meg senki, ha az egyikből a beöltözött-bemosakodott dr. Kóka János száll ki egy szikével a kezében. Egyébként meg jobban járnánk, vagy legalábbis előrébb jutnánk szerintem, ha a Reformálatlan Egészségügy halálos áldozatait számolgatnánk egyelőre.

Mindegy. Vissza Szigligetre.

Tehát a csöndes üdülőtulajdonosok megfutamították a híres nyárfasort kivágni szakhatósági engedéllyel, önkormányzati papírokkal érkező vállalkozót. Állítólag súlyos fenyegetések repkedtek az álmos üdülőfalu utcáin. Nyugtalanítóan villantak a metszőollók a formára nyírt sövények mögött, emelkedtek a gereblyék.

Nincs ebben az ügyben minden szál elvarrva, simán lehet, hogy a szakhatóságilag és önkormányzatilag is kóser favágóknak szakmailag igazuk van, az öreg nyárfákat muszáj kivágni, mert életveszélyesek és menthetetlenek, de az is lehet, hogy az üdülőtulajok feltevése igaz - az ilyen feltevések sajnos általában igazak szoktak lenni -, valaki figyelmetlenségből, hozzá nem értésből vagy bűnös anyagi érdekből írta alá a fasor halálos ítéletét.

De énnekem nem is számít, hogy kinek van igaza. Az számít, hogy az üdülőtulajok nem hagyták magukat. Amíg fellebbezés van, meg bírósági megtámadás, addig nem lesz vágás, kész.

Mert ez mindig fordítva szokik minálunk lenni. A csendes és normális életre vágyó polgárok kénytelenek behódolni az izomagyú köcsögségnek, a verbális és fizikai erőszaknak. Vegyük például a védett helyeken taplóskodó terepmotorosok kontra természetjárók ügyet. A rendőrség tehetetlen, persze. Egy radikálisabb publicista kolléga ugyan javasolta a nyakmagasságban fák közé feszített citeradrótot, ezen föl is háborodtak néhányan, de valószínűleg máshogyan nem lehet elérni, hogy a szociopata motorosok betartsák a törvényeket. Vagy fölgyújtani egyszer valamelyik Praktiker előtt kínált quadflottát. Miért is kell ezeket mindenütt árulni, amikor annyi kárt okoznak velük? Menjél, városi hülyegyerek, oszt győzd le a természetet, kétszázezer forintért, zsír! Keress egy bokrot, lebetonozatlan rétet, oszt dúrd széjjel, üvöltessed a motorodat, hadd fossanak a csicska kis természetbuzik!

Csak hát a kis csicskáknak is elegük lesz egy idő után, és kirántják a poprádi szuvenírboltból való díszfokost. Püff. Ilyen szépen fejlődik a magyar társadalom.