Euro-2012: marad a tizenhat csapatos Eb

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának döntése szerint 2012-ben is 16 válogatott vesz részt az Európa-bajnokságon.

"Mindannyian egyetértünk abban, hogy egyelőre nincs értelme felduzzasztani a létszámot 24 csapatra. Ez a reklámszerződéseinkkel is összefüggésben van" - jelentette ki a holland Mathieu Sprengers, aki múlt héten részt vett Telkiben az MLSZ sport- és technikai centrumának alapkőletételén, továbbá a szervezet közgyűlésén is.

A holland sportdiplomata ugyanakkor hozzátette: a hivatalos döntés még hátravan. Később, a végrehajtó bizottság ülése után Gerhard Mayer-Vorfelder, az UEFA német alelnöke bejelentette: úgy határoztak, hogy 2012-ben is marad az 1996 óta megszokott 16-os mezőny az Eb-n.

Januárban, az UEFA düsseldorfi kongresszusán az akkor szavazásra jogosult 50 tagországból 41 támogatta azt a skót javaslatot, miszerint a kontinensviadal mezőnyét 16-ról 24-re emeljék fel.

Nem várható döntés az első körben

Mathieu Sprengers szerint az első választási körben nem dől el, hogy melyik pályázat nyeri el a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát. "Nincs egyértelmű esélyes. Én azzal számolok, hogy nem dől el a verseny az első körben" - mondta Sprengers.

A holland sportdiplomata ennek megfelelően nem nyilatkozott az esélyekről, de kijelentette: "Ha valóban meg akarjuk mutatni, hogy európai szövetség vagyunk, egyszer keletre kell vinni az Eb-t". Ez a kijelentés elsősorban a lengyel-ukrán pályázatnak kedvez, Sprengers ugyanis nem fejtette ki, hogy keletinek tekinti-e a magyar-horvát kandidálást. 

Az MTV élőben közvetít

Élő adásban közvetít a Magyar Televízió Cardiffból az UEFA döntéséről. Michael Platini UEFA-elnök szerdai bejelentését követően "azonnal interjúkat láthatnak a győztes, illetve a magyar pályázat készítőivel" - ígéri az MTV, megjegyezve, "reméljük a kettő ugyanaz  esz".

Az MTI érdeklődésére a közszolgálati televízió sajtóosztályán azt közölték: jelenleg azzal számolnak, hogy 11 óra 5 perckor kezdődik, és délre véget ér a közvetítés.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.