Nőtt a Magyar Koalíció Pártjának támogatottsága

Szlovák politikusok és politológusok várakozása ellenére az elmúlt napokban nem csökkent, hanem növekedett a Magyar Koalíció Pártjának támogatottsága.

Legalábbis a Szlovák Statisztikai Hivatal Közvélemény-kutató Intézetének kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint. Ezek alapján az MKP március végi tisztújító közgyűlése előtt a felnőtt lakosság 9,1 százaléka rokonszenvezett a szlovákiai magyar politikai tömörüléssel, április első tíz napjában pedig a párt támogatottsága 10,4 százalékra nőtt.

A népszerűségi listát továbbra is a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezeti, 42,9 százalékkal. Megerősödött a Szlovák Nemzeti Párt is, amelyet jelenleg a megkérdezettek 13,1 százaléka támogat. Az ellenzéki politikai erők közül a Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) támogatottsága csökkent (13,6 -- ról 11 százalékra). Emiatt a ranglétrán a harmadik helyre szorult. Ezután holtversenyben következik az MKP és a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (LS-HZDS), amelynek az elnöke Vladimír Meciar.

Többen meglepődtek az MKP eredményén, mert egy korábbi reprezantatív felmérés szerint Bugár Bélát a megkérdezett szlovákiai magyarok több mint hetven százaléka szívesen látta volna továbbra is a pártelnöki poszton. Annak ellenére, hogy nem választották újra, s a pártvezetésben indulatos viták kezdődtek, a potenciális választók bizalma továbbra sem rendült meg, holott főleg a szlovák politikai szakértők ezt várták.

Lapunknak nyilatkozva Öllős László neves szlovákiai politológus viszont egyetlen felmérésből nem lehet semmilyen következtetést sem levonni, ráadásul a személyeskedő pengeváltás  Csáky Pál és Bugár Béla között, továbbá Duray Miklós nyilatkozata a volt pártelnök politikai karrierjének körülményeiről mindössze néhány napja zajlott. Ezek visszhangját az április elején lezajlott közvélemény-kutatás nem rögzíthette. - Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a Magyar Koalíció Pártjának szilárd választóbázisa van, amely tíz százalék körüli. Az ingadozásokat bizonyos mértékig az is befolyásolhatja, hogy az országos reprezentatív mintában csak a szlovákiai magyarság lélekszámának megfelelő arányban szerepelnek ehhez a nemzeti közösséghez tartozó megkérdezettek. Ez a tény is növeli a hiba lehetőségét. Mindezek ismeretében az MKP támogatottságának mértékéről végleges következtetést csak néhány hét málva és több intézmény adatainak ismeretében lehet levonni – tette hozzá a szakember.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.