Jó lesz vigyázni!

Cudar nap vár a renitensekre a Ferencvárosban. Ha valaki hajlamos arra, hogy pakoló autójával akadályozza a gyalogosokat, kocsijából kiszállva, sértve a köztisztasági szabályokat a padka mellé ürítse hamutartóját, kutyáját pedig az eb-rendeletben foglaltaknak nem megfelelően sétáltatja, miközben szeszesitalt fogyasztva engedély nélkül árul a közterületen, akkor annak halmazatilag annyi.

Legalább is a Ferencvárosban, csütörtökön 10 órától. Persze ha valaki mindezek közül bármit tesz, esetleg rendeltetésétől eltérően használ zöldterületet, netán megsérti a vásári és piaci szabályokat, az se számítson semmi jóra.

Csütörtökön délelőtt ugyanis összehangolt közterületi ellenőrző akciót indít a Ferencvárosi Közterület-felügyelet, a Fővárosi Közterület-felügyelet és a IX. kerületi Rendőrkapitányság.  A kis létszámú csoportok szisztematikusan járják be Ferencváros Kálvin tértől a Vágóhíd utcáig terjedő részét, valamint a József Attila lakótelepet, ellenőrizve az önkormányzat vonatkozó rendeleteiben előírt szabályok betartását.

Ferencváros önkormányzata arra is figyelmeztet, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet és a rendőrség részvételének köszönhetően felléphetnek a sok panaszt kiváltó fővárosi tulajdonú és kezelésű ferencvárosi területeken is, mint például a Boráros téren, vagy az aluljárókban. E helyeken a kerületi közterület-felügyelők illetékesség hiányában máskor nem intézkedhetnek. A IX. kerület azonban azt is világossá teszi, hogy "a bírságolás ezúttal nem elsődleges cél, az akciócsoportok többnyire csak figyelmeztetik a szabálytalankodókat". Ennek ellenére jó lesz vigyázni!

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.