Birkózó Eb: Sastin Marianna ezüstérmes

Sastin Marianna ezüstérmet szerzett a szófiai birkózó Európa-bajnokságon az 59 kg-os kategóriában, miután a döntőben vereséget szenvedett a svéd Ida-Theres Karlssontól.

A tavalyi kontinensviadalon bronzérmes magyar versenyző az első menetet 1-0-ra veszítette el, míg a másodikban is északi  ellenfele bizonyult jobbnak 2-1 arányban, így megnyerte az  összecsapást.  

A 23 éves magyar versenyző így a 2005-ös világbajnoki ezüstérem  után újabb második hellyel gyarapította kollekcióját.  

"Mindkét versenyzővel elégedett vagyok. Barka Emese junior létére nagyszerű teljesítményt nyújtott a bronzmeccsen, német ellenfelének egy tizedmásodpercig sem adott esélyt. Marianna két  remek tusgyőzelemmel jutott el a döntőig, ahol azzal a svéddel  találkozott, aki korábban is már legyőzte őt. Most az első menetben  Karlsson egyértelműen jobb volt nála, folyamatos fejlefogásaiból  egyszer pontot is csinált, amivel nyerte ezt a szakaszt. A  másodikban már sokkal jobban birkózott Marianna, végig úgy tűnt,  hogy ez meglehet, ám az utolsó pillanatban egy kisebb hiba vereséget  eredményezett. Sajnálom őt, sírva jött le a szőnyegről, de  mindenképpen dicséret illteti, már csak azért is, mert ez volt idén  az első versenye" - nyilatkozta az MTI-nek Vatai László szövetségi kapitány   

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.