Híresek vagyunk

Ez év márciusában mégis éppen ez történt, mégpedig a kormánynak a Nabucco, illetve Kék áramlat nevű nemzetközi gázvezetéktervek kapcsán tett állásfoglalásai nyomán. Mint ismeretes, a Nabucco az Európai Unió "válasza" az unió gázellátásának túlzott orosz-függőségével kapcsolatos félelmekre, míg a Kék áramlat a Gazprom válasza egyrészt magára a Nabuccóra, másrészt a már meglévő vezetékek tranzitországainak (Ukrajna, Fehéroroszország) politikai bizonytalanságaira. Mindkét tervnek lökést adtak a közelmúlt fehérorosz illetve ukrán gázszállítási ribilliói, és mindkettőről elmondható, hogy megépülésük esetén valamicskét növekedne Európa és Magyarország ellátásának a biztonsága. Ha a Kék áramlat épül meg, akkor pusztán a szállítási útvonalak cserélhetősége és a tranzitországokkal kapcsolatos kockázatok szétterülése miatt, ha pedig a Nabucco, akkor ugyanezek mellett még a "forrásoldal" sokszínűbbé válása miatt is, hiszen ezen a vezetéken a tervek szerint nem orosz, hanem türkmén, kazah, azeri és esetleg iráni gáz érkezne.

A gázmizéria huzamosabb ideje visszatérő témája a nagyobb, mértékadó hírközlő szervezeteknek. A Népszabadság például legalább tavaly június óta rendszeresen beszámol a két gázvezetéktervvel kapcsolatos fejleményekről. A híradások sokáig arról szóltak, hogy a magyar kormány mindkettőben érdekelt, és egyelőre egyik mellett sem akarja végleg elkötelezni magát a másik kizárásával. A történet akkor ért fordulópontjához, amikor ez év március 12-én az International Herald Tribune arról számolt be, hogy a magyar miniszterelnök álláspontja egyértelműen a Kék áramlat javára változott: a kormányfő a lapban "álom"-nak minősítette a Nabuccót, és reálisabb tervnek nevezte a Gazprom-beruházást. A hír jelentős negatív visszhangot váltott ki az európai sajtóban és az uniós, illetve amerikai döntéshozói körökben, és azonnal komoly belpolitikai konfliktussá vált, miután a vezető ellenzéki párt politikusai az EU hátbatámadásával vádolták a kormányt, és annak szorosabbá váló orosz kapcsolatai kapcsán szovjet kori analógiákat vontak.

Felcserélődő szerepek

A sztorinak több figyelemre érdemes vonása van: a belpolitikai szerepek átmenetileg felcserélődtek, mivel rendszerint a balközép pártok szokták jobboldali riválisukat EU-ellenességgel (vagy legalábbis nem kellő lelkesedéssel) vádolni, s épp a Fidesz szokta az EU-hoz való "szolgai" igazodást a koalíció szemére vetni. Az európai orientáció afféle identitásképző tényező a szociálliberális oldalon, és amennyire meg tudjuk ítélni, erősen meghatározza a Népszabadság önképét is. Ezért különösen fontos kérdésnek tartjuk, hogy a lap miként kezel egy olyan, nagy fontosságú sztorit, amelyben a szerepek mintha felcserélődnének. Elsősorban a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát vizsgáltuk, és azt: a lap elegendő információt adott-e olvasóinak azokról a részletekről, amelyek a Nabucco-Kék áramlat ügy megítéléséhez szükségesek.

Először is azt kell leszögeznünk, hogy a Népszabadság az ügyet vitathatatlanul súlyának megfelelően kezelte. Tavaly nyár óta legalább hatvan írás - nagyobbrészt tudósítás, kisebbrészt interjú és publicisztika - foglalkozott részben vagy egészben a gázvezetékek ügyével, a lap bőségesen beszámolt a külföldi reakciókról és véleményekről, megkérdezett hazai és külföldi független energiapolitikai szakértőt, Vélemény oldalán helyt adott ellenzéki politikus kormányt bíráló írásának. A figyelmes olvasónak tehát volt alkalma arra, hogy megismerje a fontosabb érveket és tényeket, és tájékozódhatott arról is, hogy a világban mit gondolnak az ügyről. Ezzel a lap legalapvetőbb kötelességének eleget tett. A részletek és az arányok tekintetében azonban már akad kifogásolnivaló.

Teret nyer a Nabucco-szkepticizmus

Érdekes trendre bukkanunk például, ha megvizsgáljuk a lap tudósításainak tónusát 2007. március közepe (az IHT cikke) előtt, illetve azt követően. A miniszterelnök sok vihart kavart kijelentése előtti időszakban a Népszabadság beszámolóinak túlnyomó többsége semlegesnek mondható abban az értelemben, hogy a Nabucco és a Kék áramlat ismertetése során nem említettek olyan körülményeket, amelyek valamelyiket a másikhoz képest előnyösebbnek vagy hátrányosabbnak mutatták volna. Az értékelő elemeket is tartalmazó tudósításokban a Nabuccót fontos, stratégiai magyar és európai érdekeket szolgáló tervnek mutató cikkek minimális fölényben voltak a Nabucco-szkeptikus írásokkal szemben, de kétségtelen, hogy már 2006 nyarán is találkozhatott az olvasó olyan független elemzői véleménnyel, amely az EU-s elképzelést "blöff"-nek minősítette, mégpedig azért, mert a megszólaló szerint nem lesz elég nem orosz gáz, amivel a vezetéket fel lehetne tölteni. A kérdés élessé válása, tehát március közepe óta viszont érzékelhetően megsokasodtak a Nabucco-szkeptikus beszámolók. Mintha a miniszterelnök után váratlanul az újság is felfedezte volna az uniós projektet övező bizonytalanságokat. Ez részben persze érthető, hiszen a kirobbant konfliktus nyomán vált igazán sürgetővé annak tisztázása, valójában milyen súlyúak ezek a bizonytalanságok. Ennek ellenére nehezen küzdhető le a benyomás: az a tény, hogy az IHT-cikk után pártpolitikai dimenziót is kapott az ügy, nem maradt hatástalanul a Népszabadság tudósításainak irányára. Az elmúlt egy hónapban megjelent híranyagokban, miközben továbbra is jó néhány "semleges" tudósítást olvashattunk, érezhető túlsúlyban voltak a Nabucco-kétkedő cikkek, illetve az ilyen véleményeket idézők a Nabucco-pártiakkal szemben, és az idézett Nabucco-párti vélemények majdnem mind külföldi megszólalóktól származtak. Ugyanebben az időszakban a szubjektívebb interjú és publicisztika műfajokban is egyértelmű volt a Nabucco-szkeptikus fölény: az egyik interjú a "Nabucco: még a nyomvonal sem biztos" címet kapta, sejtetve, hogy más gondok is akadnak, a miniszterelnökkel készült március 21-i interjúban pedig maga a kérdező állítja tényként, hogy nincsen közös uniós energiapolitika, amiből következne, hogy a magyar kormány nem is mehetett szembe azzal, ami nincs.

Persze a kiegyensúlyozottság nem minden. Ilyen komplex kérdéseknél, amelyek kapcsán feltehető, hogy még a tájékozottabb olvasók is nagyon hiányos ismeretekkel bírnak, legalább ilyen fontos a releváns információk alapos ismertetése. A felmerülő Nabucco-kételyek több kérdést érintenek: van-e pénzügyi fedezete a tervnek, lesz-e elég közép-ázsiai gáz a feltöltésére, illetve van-e egységes uniós politika és szándék, ezzel összefüggésben mekkora tere van a magyar külpolitikának, és hol, milyen külön utakon kereshetjük az EU-n belül nemzeti érdekeinket. A március közepe óta eltelt időszakban a Népszabadság jelentős teret szentelt e kételyek ismertetésének, közülük is leginkább a pénzügyi fedezet és az egységes uniós politika bizonytalanságainak. Nézetünk szerint a tudósítások mindkettővel kapcsolatban hagytak kívánnivalót. Számtalan írás említette a Nabucco-beruházás magas költségeit, és az azzal kapcsolatos aggodalmat, hogy végül ki állja a számlát. Ugyanakkor egyetlen írás sem utalt arra a például az International Herald Tribune sokat hivatkozott cikkében szereplő körülményre, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vállalta az építési költségek hetven százalékának finanszírozását. Ami a közös uniós politikát illeti, a lap nem kommentálta az erre vonatkozó kormányzati állítások szembeötlő logikai furcsaságát: a kormány e politika bizonytalanságát felhozva lebegteti álláspontját Nabucco-ügyben, miközben ez a lebegtetés maga is bizonytalanságot növelő tényező. Ha igaz az, hogy a magyar kormány álláspontja szerint szükség van egységes politikára, másfelől pedig az is igaz, hogy a Nabucco a lehetséges közös energiapolitika egyik sarokköve, akkor feltehető az a kérdés, hogy a kormány megfelelően indokolja-e preferenciáit. Úgy véljük, a lapnak dolga lett volna ezeket a kérdéseket feltenni az illetékeseknek.

A téma előre láthatóan napirenden marad. Van még lehetőség a pótlásra.