Nem álltunk meg, csak az autópálya 130-as tempója helyett inkább városi sebességgel haladunk – nagyjából így jellemzik most a reformfolyamatot az állami szféra magasabb rangú vezetői is. A kormány szerdán tárgyal az Európai Uniónak leadandó közbülső konvergenciajelentésről. Magyarország azt vállalta, félévente készít beszámolót programja megvalósításáról, és ezzel persze folyamatosan frissíti is vállalásait, no meg a számokat. A konvergenciaprogram teljesítésében a számokkal most nem is lehet gond. Az államháztartási hiány 2006 végére kisebb lett a nyáron tervezettnél (a GDP 10,1 százaléka helyett 9,6 százalék környékén alakulhatott), és várhatóan az idén is kevesebb lesz a vállalt 6,8 százaléknál. Eközben a külkereskedelmi mérleg is kedvező: a terveknél gyorsabban nő az export, és ennek köszönhetően talán a GDP bővülési üteme sem esik vissza olyan nagyon (1,5 százalékponttal, 2,2 százalékra), mint azt a kormány tervezte. Egyedül a megugró infláció jelenthet problémát: az ma még nem dönthető ugyanis el, hogy a múlt év végi nagy bérnövekedés a fogyasztói árak emelkedésének és a megugró inflációs várakozások beépülésének kedvezőtlen mellékhatása, vagy (amire többen gyanakodnak, és amiben a kabinet reménykedik) a rigorózusabb adószabályok gazdaságot fehérítő következménye. Előbbi esetben ugyanis az infláció esetleg lassabb ütemben csökkenhet, mint várták, utóbbi esetben viszont az áremelkedési ütem megugrása tényleg csak átmeneti lesz.

Nagyobb fejtörést ma inkább a programban vállalt reformmenetrend tartása jelent, ebben ugyanis most már nem állunk annyira jól. Ma azt lehet leírni az EUnak, amit tavaly teljesítettünk: igaz, most már nem arról szól a jelentés, hogy milyen intézkedések terve van a parlament előtt, hanem arról, mi lépett ebből életbe. E tekintetben a legjobban az egészségügyet érintő lépésekkel állunk: a vizitdíjat bevezette a kormányzat, megkötötte az új szerződéseket az OEP a kórházakkal, átalakították a gyógyszerártámogatási és forgalmazási rendszert, és információnk szerint hamarosan dönt a kormány az új rokkantellátási szabályokról is. A közigazgatás átalakítása is megkezdődött: összevonták a minisztériumokat, jó pár hivatalt, és némelyik országos intézmény regionális egységekbe szervezte addigi megyei hálózatát. Elfogadták a közoktatás és a felsőoktatás reformjának lépéseit is.

Csakhogy mindez tulajdonképpen tavaly ősszel eldőlt. A kormány a konvergenciaprogramban vállalt lépéseit vitte eddig végig, és bár ez elismerésre méltó eredmény, időközben azonban nem jutott idő és/vagy energia a további vállalt feladatok végrehajtására. Egyértelmű kudarc például a rendőrség regionális hálózatának kialakítása: a megyei kapitányságoknak már januártól meg kellett volna szűnniük az eredeti vállalás szerint, de még most is csak az erről szóló elméleti előterjesztések buknak meg sorra a politikai ellenálláson. De nem áll jól a kormány a központi közigazgatás átszervezésével sem: az eredetileg január elsejétől tervezett informatikát, humánpolitikát a vagyonkezelést és az üzemeltetést érintő összevonás (például hogy ne minden minisztériumnak legyen külön rendszergazdája vagy külön könyvelője) nem nagyon halad. A határidőket egyedül a humánpolitika esetében módosították (idén év végére), és az ígéret szerint ezt tartják is. A többi területnél azonban a tervek se készülnek.

A legnagyobb gondot azonban az jelenti, hogy ennél fontosabb ügyekben se hozott még alapvető döntéseket a politika. Az egy vagy többbiztosítós egészségügyről szóló döntést eredetileg tavaly decemberre ígérte a kormány, de ugyanekkor illett volna határozni a nyugdíjkorhatár emeléséről is. Sok esetben azonban a kabinet inkább újabb egyeztetésekbe kezdett, ami ismét kitolta az egyébként nem nagyon halasztható döntést.

A harmadik ilyen kérdés az ingatlanadóé: ma is ott tartunk, mint fél éve, a kabinetnek határoznia kellene arról, mi alapján (az ingatlannyilvántartás forgalmi értéke vagy a luxusadónál alkalmazott becslési rendszer szerint) vetik majd ki ezt az adót, és lesze olyan értékhatár, ami alatt nem kell ezt fizetni, valamint mekkora adómértéket kívánnak alkalmazni. A döntést most májusra ígérik, ám az már későinek tűnik. Ekkor ugyanis csak ősszel tárgyalhat érdemben a parlament az új adóról, ami – miután a rendelkezés elfogadását követően az önkormányzatoknak is időre van szűkségük – valójában csak jövő nyáron jelenhet meg igazi elvonásként, vagyis az eredeti tervhez képest fél év késéssel. A folyamat persze mesterségesen felgyorsítható, de ebben az esetben számítani kell arra, hogy a lóhalálában hozott részletszabályok hibái „menetből” derülnek majd ki.