Az MSZP büntetné a gyűlöletbeszédet

A gyalázkodás, azaz a gyűlöletbeszéd büntethetőségét kezdeményezik a büntető törvénykönyvben szocialista országgyűlési képviselők - jelentette be Bárándy Gergely, a javaslat egyik szocialista beterjesztője.

A törvénytervezet bűncselekménnyé nyilvánítaná a gyalázkodást, azaz azt a magatartást, amikor valaki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjainak becsületét, emberi méltóságát kifejezéssel, ennek híresztelésével, vagy testmozdulattal megsérti vagy megsérteni próbálja - közölte a képviselő a feles többséget igénylő, az Országgyűlésnek a nap folyamán benyújtandó javaslatról.

Bárándy Gergely azt mondta: a törvény célja nem a politikai stílus formálása, meg lehet fogalmazni a szélsőséges megnyilvánulásokat, de lesz egy határ, a közösségek, az emberi méltóság védelme. Ez a törvényjavaslat nem kívánja háttérbe szorítani a szélsőséges politikai nézeteket, a politikai pártokat ugyanúgy lehet majd szidni, mint ahogy eddig. Az az újság, az az elektronikus médium, amelyik ilyen kijelentéseket terjeszt, leír, publikál, az ugyanúgy büntetendő lesz, mint az, aki ezt a kijelentést tette - fűzte hozzá a képviselő.

A gyalázkodás törvényi tényállása nem csupán a zsidóságot, vagy a roma társadalmat, hanem mindegyik társadalmi csoportot védi. A gyalázkodás közvádas bűncselekmény lenne, bárki tehetne feljelentést, de a hatóság hivatalból is indíthatna eljárást.

Bárándy Gergely reméli, hogy a törvénytervezetből egy-két hónapon belül jogszabály lesz. Azt, hogy az SZDSZ támogatja-e, még nem tudják, de több jelzést is kapott a KNDP részéről, hogy támogatnának egy ilyen javaslatot.

Egyes vélemények szerint a gyűlöletbeszédet nem büntetőjogi eszközökkel kell szankcionálni, hanem majd a társadalom kiveti magából azokat az embereket, akik ilyen nézeteket hangoztatnak. Az elmúlt 15 év alatt bebizonyosodott, hogy a társadalom nem tudja maga megoldani ezt a kérdést, ezért szükséges a törvény benyújtása - mondta Bárándy.

Emlékeztetett rá, hogy az Alkotmánybíróság többször is hatályon kívül helyezett egy hasonló célt elérni kívánó törvényt. Közölte: a taláros testület minden kritikáját megfogadták és beépítették a törvényjavaslatba. "Nem presztízskérdés, hogy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyez-e egy ilyen javaslatot, és hogy hányszor teszi ezt. Én úgy gondolom, ezt a próbálkozást addig kell folytatni, amíg megfelelő jogi megoldást nem találunk a kérdésre". - mondta.

(MTI)

Bárándy Gergely
Bárándy Gergely
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.